fbpx

Az idén is folytatódik az Ifjú Kócsagőr Program

0

2019-ben immár hetedik alkalommal rendezik meg az Ifjú Kócsagőr Programot, melynek célja az ismeretterjesztés, a természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése. Az Y Triász, a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 hazai nemzeti park igazgatóság, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága konstruktív együttműködésének köszönhetően, a program nyertesei az idén is impozáns díjjal és külföldi tanulmányúttal gazdagodhatnak.

A Prizma Junior különdíjat elnyert Ifjú Kócsagőr program elsődleges célja, hogy a 18-24 év közötti korosztály megismerhesse az aktív természetvédelemi munka rejtelmeit.

Az Y-Triász, melynek tagjai a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a 30Y zenekar és a Fürge Diák Iskolaszövetkezet 2013-ban létrehozta az Ifjú Kócsagőr programot, szemléletformálási célzattal.

Az évről-évre egyre népszerűbb programra április 22-ig (Föld Napja) várják azoknak a 18 és 24 év közötti fiataloknak a jelentkezését, akik szívesen részt vennének értékteremtő programokban, szeretnének gyakorlati és elméleti szinten betekintést nyerni a természetvédelem világába.

kocasgor_logo_2019

Azok a diákok, akik a pályázatuk alapján bejutnak az első fordulóba, májusban területi megmérettetésen vesznek részt a nemzeti park igazgatóságoknál. Akik bennmaradnak a szűrőn, a nyár folyamán részt vehetnek egy kéthetes szakmai gyakorlaton egy-egy természetvédelmi őr mellett az ország valamelyik nemzeti parkjában, vagy Budapest védett területein.

A sikeres szakmai gyakorlatot követően, a diákok augusztus végén területi döntőn mérik össze tudásukat, melyek nyertesei végül egy országos döntőn vesznek részt. Ezt követően a tavalyi nyertes Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága szervezi 3 napos országos döntőt szeptember 18-20. között. A Budapesten és annak környékén található védett természeti területeken megrendezésre kerülő eseményen szállást, étkezést biztosítunk.

A háromnapos rendezvényen a versenyzők beszámolnak a szakmai gyakorlaton szerzett tapasztalatokról, ismereteikről, valamint könnyített természetvédelmi őri vizsgát tesznek.

A legjobb páros (a nyertes kócsagőr és természetvédelmi őre) egy elképesztő 5 napos tanulmányutat nyer Lengyelország legnagyobb nemzeti parkjába. Az utazás során rengeteg új ismeretet, élményt szerezhetnek.

Az Ifjú Kócsagőr program eddigi sikerét bizonyítja, hogy az elmúlt években egyre több diák jelentkezik a programra és ismerkedik meg a terepi természetvédelmi feladatokkal.

Bővebb információ: http://ifjukocsagor.furgediak.hu/

Forrás: hnp.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*