fbpx

Engedélyezik a halált okozó medve elejtését

0

Ha a környezetvédelmi minisztérium megkapja a Hubertus Vadásztársaság (Románia) kérését, engedélyezik annak a veszélyes medvének az elejtését, amely március 22-én halálosan megsebesített egy 35 éves családapát – értesítette telefonon Gratiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét.

A Hubertus Vadásztársaság már korábban kérte a veszélyes egyed lelövését, de visszautasították. A minisztérium cáfolja, hogy érkezett volna az intézménybe ilyen kérés – olvasható a sajtószolgálat, szerkesztőségünknek is elküldött közleményében.

„A szóban forgó egyedre vonatkozó kérést és visszautasítást megtaláltuk a minisztérium oldalán, de úgy tudjuk, más esetek is voltak. A Hubertus Vadásztársaság azt mondta, hétfőn bemutatják a további visszautasításokra vonatkozó átiratokat, illetve biztosítottak arról, hogy ma (szombaton, szerk. megj.) elküldik a Kőrispatak mellett támadó medve kilövésére vonatkozó kérést – számolt be Borboly Csaba a közleményben.

A környezetvédelmi minisztérium honlapján összesített adatokból kiderül, hogy 2017-ben négy esetben kértek Hargita megyéből lelövési engedélyt, ebből kettőt visszautasítottak, két esetben áthelyezést hagytak jóvá, elejtést egyetlen esetben sem engedélyeztek. Tavaly egy kérést nyújtottak be, amit szintén elutasítottak. Mint arról beszámoltunk, súlyosan megsebesített egy medve Kőrispatak mellett egy 35 éves családapát, aki végül a mentőben, kórházba szállítás közben halt bele a súlyos sebeibe.

Forrás: szekelyhon.ro

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*