fbpx

Újabb farkastámadás

0

Farkasok támadtak egy balánbányai gazda juhaira vasárnap a székelyföldi Csíkszentdomokoson: a ragadozók összesen 25 állatot pusztítottak el, további tízet pedig megsebesítettek. A kár értékét 5-6 ezer lejre becsülik (kb. 400 000 Ft). A környéken legalább három éve nem történt ilyen nagyságrendű támadás.

Hétfőn a kárfelmérő biztosság több ezer lejre becsülte a kárt – tudtuk meg Karda Róberttől, Csíkszentdomokos polgármesterétől. A községvezetőtől hozzátette, hogy évek óta nem történt ilyen számottevő támadás a településen. Elmondása szerint a balánbányai gazda vasárnap látta, hogy a mintegy 150 egyedet számláló juhnyáját két farkas támadta meg. Az esetet rögtön jelezte a csíkszentdomokosi községházán, hiszen az állatok az ottani állatorvoshoz vannak bejelentve, illetve a támadás is domokosi területen történt. Az önkormányzat kérésére hétfőn egy kárfelmérő bizottság is a helyszínre látogatott, a többórás terepszemle során pedig megállapították, hogy 25 juhot pusztítottak el a farkasok. Emellett többet megsebesítettek, utóbbiak kezelés alatt állnak, próbálják megmenteni az életüket. A községvezető kiemelte: az esetet hivatalosan is jelentették a polgármesteri hivatalnál kártérítés reményében.

A farkasok száma Hargita megyében mintegy 400-450 példányra tehető, az éves vadszámbecslés szerint – mondta el még korábban Domokos László József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője. Az idei WolfLife projektben – amely az első hivatalos, átfogó és teljes körű tanulmány a Keleti-Kárpátokban élő farkasok állományának felmérésére vonatkozóan – készült felmérés viszont azt mutatja, hogy csak 300-350 egyedet számlál a Hargita megyei állomány. Bárhogy is van, az megkérdőjelezhetetlen, hogy a nagyragadozó élőhelye nagy változásokon ment át az elmúlt évtizedekben: lecsökkent a háborítatlan élőhelyek aránya és a terület-visszaszolgáltatások következtében jelentősen feldarabolódtak a korábban egybefüggő erdős területek is. A WolfLife-projekt szakértői a tanulmányban arra is kitérnek, hogy a farkasállomány felmérése mindig is rendkívül hiányos és pontatlan volt az országban. 1990-ben az országos farkasállomány nagyságát 2500 egyedre becsülték, az Európai Bizottság 2013-ban kiadott jelentésében azonban már 3560–3970 ordas szerepel, a román környezetvédelmi minisztérium nagytestű ragadozókra vonatkozó 2016-os éves beszámolójában viszont csak 2840 a becsült létszám. Domokos László József szerint az ’50-es években még a 8000 példányt is elérte a farkasállomány nagysága, ám a ’70-es évek végére a populáció nagy részét kiirtották. A mai becslések szerint mintegy 3000 farkas él az országban.

Forrás: szélyehon.ro

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*