fbpx

Énekesmadarak a poloskák ellen

0

Ha sokkal több bokorlakó énekesmadár – mint például a barátposzáta, a kis poszáta, a fülemüle vagy a vörösbegy – élne, akkor biológiai úton lehetne védekezni a poloskainvázió ellen, akár itt, a fővárosban is – mondta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője csütörtökön az M1 csatornán.

Orbán Zoltán szerint, ha Budapesten az lenne a cél, hogy sokkal több fülemüléhez hasonló, bokorban fészkelő faj éljen, akkor meg kellene változtatni a zöldterület-kezeléssel kapcsolatos felfogást. Sajnálatos módon a nagy parkjainkban hiányoznak a „valódi bokrok” – fogalmazott –, hiszen amik vannak, azok felfelé terebélyesednek, így nem igen tudnak ezek a fajok bennük fészkelni. Az igazi bokrok ezzel szemben olyanok, mint egy vekni kenyér: az alapjuknál a legszélesebbek – tette hozzá, példaként a kökényt említve. Ez azért is fontos – emelte ki –, mert a lakott területen élő, fészkelő énekesmadarak táplálékának része a poloskalárva. Itt van az ázsiai márványospoloska-invázió, meg az afrikai vándorpoloska is bejött, és ha egészséges, fajgazdag lenne a környezet, akkor szépen kordában tartanák az ilyen invazív fajokat is, a poloskainváziók mértéke csökkenne. Megjegyezte: a szarkák nemcsak a lárvát, hanem a kifejlett poloskát is képesek megenni.

A szóvivőt arról is beszélt, hogy április végén indul és egy hónapon át tart majd a „Fülemülék éjszakája” elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek keretében az ország több pontján lehet majd hallgatni a fülemülék énekét, több helyszínen pedig madárgyűrűzést is tartanak.

Forrás: MTI

 

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*