fbpx

Korongvadász EB

0

A Vértesben, Gánt mellett rendezik meg csütörtöktől vasárnapig az idei korongvadász Európa-bajnokságot, melyre több mint 600 versenyző nevezett.

A Magyar Vadászlövészek Egylete a Vértesi Erdő Zrt.-vel közösen rendezi meg a sportág 52. kontinensbajnokságát. A négynapos viadalon naponta 50 korongra lőnek majd a versenyzők. Ha a negyedik nap végén holtverseny alakul ki az élen, szétlövés dönt, mely során 25 korongot lőnek majd, s ha az sem mérvadó, “hirtelen halál” következik az első hibáig. A Gánttól egy kilométerre kialakított lőtéren több mint 40 ország korongvadászai mérik össze tudásukat. Az Eb-n egyéniben, valamint nők esetében háromfős, férfiaknál négyfős csapatban lehet nevezni. A női kategória korosztály nélküli, míg a férfiaknál kor szerint négy kategóriában hirdettek versenyt (junior, senior, veterán, szuper veterán).  A kontinensviadal – melynek fővédnökei Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Nagy István agrárminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter – a szervezők számára felkészülési lehetőség a 2021-es világbajnokságra, melyet szintén a Vértesben rendeznek majd meg “Az Egy a Természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Világkiállítás” keretein belül.

Forrás: MTI

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*