fbpx

Múlt és jövő

0

Május 9-én, Hatvanban, a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban ünnepélyes keretek között nyitották meg az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás emlékére készült időszaki tárlatot, melyen korabeli relikviák – egyebek mellett a Magyar Posta által a 48 évvel ezelőtti eseményre kibocsátott bélyegsorozatot, kiadványokat, plakátokat, emlékérméket, szobrokat, kisplasztikákat, és rengeteg archív fényképfelvételt tekinthetnek meg az érdeklődők.

A megnyitóra érkezett vendégeket – akik között jelen volt gróf Széchenyi Zsigmondné, Hertelendy Margit, Mangi néni és Tóth Sándor, a 71-es, nagyszabású, kétmilliónál is több látogatót vonzó rendezvény főszervezője is – a Vadászkamara Kürtegyüttes szignálja üdvözölte, majd Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára köszöntötte a meghívottakat. A szakpolitikus elmondta, hazánk az ötvenedik évforduló apropóján ismét természeti, vadászati témájú világkiállításra készül, melyhez az általa képviselt tárca mindenben segíteni fogja a szervezőket. Ezt követően Kovács Zoltán, az „Egy a természettel” című expo kormánybiztosa lépett a mikrofonhoz, s röviden ismertette az előkészületekkel kapcsolatos terveket. Ezt követően külön kitért arra, hogy az alig két esztendő múlva startoló világesemény – melyre hatvan országból várnak résztvevőket – alapvető célkitűzésének azt tekinti, hogy a természettől alaposan eltávolodott embereket visszavezessék az erdők, mezők, vizek világába, egyúttal felhívják a figyelmet a növény és állatvilág védelmének fontosságára, valamint a környezeti erőforrások bölcs, fenntartható hasznosítására. A meghívottak ezután tüzetesen végig nézték a tárlókban található emléktárgyakat, illetőleg a paravánokon elhelyezett fekete-fehér fotográfiákat. A nosztalgikus hangulatot árasztó kollekció – mely jelentős részben Godzsák Tibor magángyűjteményének féltve őrzött „kincseiből” áll össze – kétségkívül legnépszerűbb eleme Morgó, a vadászati világkiállítás fából faragott kabalafigurája volt. Előtte mindenki elidőzött egy darabig, és a fényképezőgépek vakui is sűrűn villogtak az emblematikus vadászalakot ábrázoló szobrocska posztamensénél. A tárlatnak helyt adó intézmény vezetőinek szándéka szerint a 71-es emlékbemutató egészen 2021-ig Hatvanban marad.

További képek Instagram oldalunkon, ide kattintva elérhetőek.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*