fbpx

Hajdúsági trófeamustra

0

Az Országos Magyar Vadászkamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete, együttműködésben a tájegységi fővadászokkal május 31-én, Nádudvaron, a Trófea Vadászházban és annak festői környezetben elterülő parkjában tartotta meg az alföldi megye első őzbak-trófeaszemléjét. Ezidáig ehhez hasonló mustrát nem szerveztek, holott egyértelműen ez faj számít fővadnak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a jogosutak működésének a pénzügyi alapjai ezen a pilléren nyugszanak. Az állomány minősége, a 30 százalék körüli érmesarány és a kiemelkedő agancstömegek ugyancsak azt jelzik, hogy ez a térség az „őz igazi hazája”. Ennek a ténynek ékes bizonyítéka, hogy a hazai 52 vadgazdálkodási tájegység rangsorában a Hajdú-Bihar megyében érintett vadgazdálkodási tájegységek (Körös-Berettyó, Hajdúsági-Erdőspuszták, Hajdúsági löszhát- Hortobágy és a Sárrét-Bihari) az érmes őztrófeák arányát tekintve az elmúlt 15 év bírálati adatai alapján a legjobb öt tájegység között szerepelnek!

Annak ellenére, hogy úttörő kezdeményezésről volt szó, 198 agancsot hoztak el a jogosultak a hagyományteremtő szándékkal útjára indított eseményre. Ez azonban számszakilag csupán az idei „termés” 17 százaléka, ugyanis sok elejtő trófeáját nem lehetett visszatartani, így a kollekció messze nem volt teljes, hiszen  2019-ben az idény első hat hetében a 70 vadászatra jogosulttól 1139 agancsot mutattak be bírálatra. A 31 százalékos érmes arány mellett elgondolkodtató mutató az is, hogy 46 esetben szakszerűtlennek minősítette a vadászati hatóság az elejtést, ami 4%-ot tesz ki. Ez egyértelmű jelzés arra, hogy helyenként a gazdálkodási szemlélet sürgős változtatást igényel!

A nádudvari rendezvény vadászkürtös köszöntővel kezdődött, majd a házigazdák nevében Kovács Lajos, a Nagisz Zrt. és a helyi illetőségű Trófea Vadásztársaság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Magát a mustrát dr. Forgács Barna, a megyei vadászkamara elnöke nyitotta meg. Ezt követően Polonkai László tájegységi fővadász, a Tiszántúli vadgazdálkodási táj vezetője tartott rövid szakmai értékelést. Egyebek mellett elmondta, hogy az elmúlt húsz évben az őzállomány becsült létszáma folyamatosan növekedett, majd a 2017-es évre 25-30% közötti hasznosítás mellett stabilizálódott. Hajdú-Bihar megyében a tavaszi becsült létszám 24 250. A 2019/2020-as vadászati évben a tervezett hasznosítás 7588 (31%), amelyből 2569 bak elejtése szerepel az előirányzatban.

A népes vendégsereg ezután két szakmai előadást is meghallgathatott, majd egy gyakorlati terítékkészítési bemutatót követően Papp Zoltán megyei fővadász vágta át a nemzeti színű szalagot, s a látogatók végre szabadon nézegethették, gusztálhatták a kiállított agancsokat.

A szervezők egy szakmai és egy közönségdíjat is átadtak: a legjobb kollekció címmel járó – Magyar VADÁSZLAP által felajánlott – könyvcsomagot a Pocsaji Vadásztársaság kapta, míg a közönségdíjat a Szerepi Túzokvédő Vadásztársaság érdemelte ki.

A program egy közösen elfogyasztott ebéddel és délutánba nyúló tapasztalatcserével, baráti beszélgetéssel zárult.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*