fbpx

Aligátorteknős Zalában

0

Több mint tíz kilogrammos, fél méternél is nagyobb átmérőjű aligátorteknőst fedezett fel szerda délután egy hazafelé tartó asszony a Zala megyei Pethőhenyén – mondta el a település polgármestere csütörtökön az MTI megkeresésére.
Deák István a Zalatáj című lap online kiadásának hírét megerősítve azt mondta: a jól fejlett hüllő az úttesten sétált. Az asszony értesítette a polgármestert, aki autójával a helyszínre ment, és sikerült befognia, majd a kocsijában tennie az agresszív állatot. Az aligátorteknőst állatorvos is látta, aki szerint nagyjából húszéves lehet a hüllő. Deák István hozzátette, hogy minden bizonnyal a település határában lévő mocsaras területről mászhatott elő a teknős, és azt feltételezi, hogy akár párja is lehet ott. A polgármester zárt, biztonságos területen helyezte el az aligátorteknőst, amely etetéskor elfogadta a felolvasztott fagyasztott halat. Azt még nem tudja, hogy véglegesen hol helyezheti el az egyébként csak engedéllyel tartható állatot.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*