fbpx

Lepkeinvázió várható Angliában

0

Idén nyáron várhatóan milliószámra érkeznek majd Nagy-Britanniába bogáncslepkék. Ilyen jelenség tízévente fordul elő. – írja az origo.hu – Ez a ritka természeti jelenség csupán évtizedente egyszer fordul elő.

A természetrajongók figyelmét a Butterfly Conservation természetvédelmi közhasznú szervezet hívta fel arra, hogy nagy számban indultak el a bogáncslepkék az európai kontinensről. Chris Packham, a szervezet alelnöke, egyúttal tévés műsorvezető elmondta: „idén nagyon bíztatóak a jelek, sok bogáncslepke haladt már át Nagy-Britannia egyes részein.”

A legutóbbi nagy bogáncslepke-vándorlás 2009-ben történt, amikor mintegy 11 millió bogáncslepke érkezett az országba, ahol hernyóik a bogáncsot fogyasztják. Észak-Afrikától a sarkkörig tart a hosszú vándorút. A lepkék éves vándorlásuk alatt 12 ezer kilométert tesznek meg Afrikából elindulva az Északi-sarkkörig, majd vissza Afrikába. A hosszú utazás alatt hat nemzedékük bont szárnyat. Az egy évvel korábban útra kelt bogáncslepkék leszármazottai ősszel térnek vissza Afrikába. Packham arra kérte a természetszerető briteket, hogy vegyenek részt a nagy lepkeszámlálásban, ami pénteken kezdődik és célja, hogy kiderüljön, vajon tényleg idén jött-e el ismét a bogáncslepkék nyara. A nagy lepkeszámlálás augusztus 11-ig tart. Packham a bogáncslepkék tömeges vándorlását a természet egyik csodájának nevezte. Mint mondta, a lepkék csaknem óránkénti 50 kilométeres sebességgel is képesek repülni. A szervezet azt kérte, hogy az önkéntesek egy napos helyen legalább 15 percig számolják a lepkéket és online vagy egy applikáción keresztül jelentsék a számot. Az önkénteseket arra is kérték, hogy 17 közönséges lepkét és két molyfélét is figyeljenek meg és ezeknek az észleléseknek a számát is küldjék el.

 

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*