fbpx

Ízelítő az augusztusi lapszámunkból

0

A Magyar VADÁSZLAP a nyár utolsó hónapjában – a határainkon ezúttal kicsit túlnyújtózkodva – a külföldi vadászatokat veszi célba. Igyekeztünk minél színesebb és érdekesebb példákat gyűjteni a témával kapcsolatban szakmai blokkunkba, mely az „Idegen pálya” rovatcímet kapta. Elsőként a világ különböző szarvasfajait ismerhetjük meg, majd Új-Fundlandra kalandozhatunk el egy karibuvadászatra. Ha valaki kedvet kapna, hogy afrikai vadászatokról olvasson élménybeszámolókat, könnyen belezavarodhat az angol, szuahéli, és magyar nevek változatosságába, és ellentmondásaiba, azonban rendhagyó vadászszótárunkat átböngészve innentől ez sem szabhat gátat az olvasni (vagy írni) vágyóknak, netalántán a leendő Afrika-vadászoknak. Simon Szabolcs az úgynevezett „Afrika-kaliberekről” osztja meg gondolatait, ezt követően Kovács László avat be minket a régóta vágyott első miluszarvasának elejtéséhez fűződő történetébe. Bizonyára kevesen tudják, mit is jelent a „friluftsliv”… Mindenz kiderül Csizmadia Blanka cikkéből, ahogy az is, miként és mire vadásznak Norvégiában, és miért olyan népszerű az ottélők számára a puskaforgatás. A szomszédainkat is lajstromba vesszük, így Ausztriáról és Erdélyről is szó esik, ezen felül egzotikusabb vidékekre is el-elevezünk, körbejárva, körbevadászva a kerek világot. A színes szakmai blokk után a már megszokott rovatainkat olvashatják, melyekben többi között szó esik például az eldobált műanyag töltényhüvelyekről, gerlevadászati praktikákról, és arról is, hogy vendégvadászként hogyan illene viselkednünk. Ezen felül a tavalyi évben debütált Suzuki Jimny-t teszteltük, illetve Nagy Orsolya révén a „borzkutyák”, azaz tacskók fajtatörténelmébe is beleássuk magunkat egy kicsit. Előfizetőink július harmincadikától kereshetik postaládáikban az idei 8. számot, míg az újságárusok polcaira elsején kerül majd ki a magazin…

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*