fbpx

A nyolcszázadik

0

Horváth Mihály erdészetigazgató nevével a ragadozó vadászatot kedvelők már biztosan találkoztak, hiszen ő az ma Magyarországon, aki a legnagyobb tapasztalattal rendelkezik a sakálvadászat terén. Mondhatnánk akár azt is, hogy ő a „sakálos ember”, mint ahogy a régi időkben nevezték volna.

Akik olvassák a VADÁSZLAP-ot, tudhatják, hogy két év alatt 575 toportyánt hozott terítékre, s pár napja, augusztus 24-én elejtette a 800. nádifarkasát is! Ez már önmagában véve is komoly teljesítmény, ráadásul óriási tett, kivételes érdem, melyet a lábodi dámállomány érdekében fejtett ki!

Sok vadászatra jogosult csak sopánkodik, hogy eltűnik a területéről az őz vagy a dám, azonban sajnos csak kevesek tesznek hasonló erőfeszítéseket. Gondoljunk csak bele, ha tájegységenként lenne akár csak egyetlen hasonlóan elhivatott, megszállott vadászember, mennyivel kevesebb haszonvadat zsákmányolnának a csikaszok! Vajon akkor meg tudnánk állítani, netán érdemben képesek volnánk csökkenteni a sakál károkozását? Ki tudja? Meg kellene próbálni…

IMG-4551

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*