fbpx

Tudomány az érzelmek felett

0

A közelmúltban 133 tudós és kutató a trófeacentrikus vadászat betiltásának negatív hatásairól publikált a Science című lapban. A cikkben azt sugallják, egyéb életképes alternatívák nélkül lehetetlen a természetvédelemből kiiktatni a trófeacélú vadászatot. A szerzők kifejtették, hogy a vadászat sokszor eltereli a figyelmet a legnagyobb – igazából veszélyt jelentő – élővilágot érintő fenyegetésekről. A biodiverzitást főképpen az élőhely romlása veszélyezteti, melynek oka leginkább az intenzív mezőgazdasági termelés.

Az egyik író, Dr. Amy Dickman, az Oxfordi Egyetem munkatársa szerint a trófeaközpontú vadászat betiltása több vadfaj eltűnését, kipusztulását jelentené, az orvvadászat térnyerése és a fokozatos élőhelyelvesztés miatt. Ha a helyi lakosság a továbbiakban nem jutna semmilyen, legális vadászatból származó bevételhez, illetőleg a földjeiken élő vadból – s annak hasznosításából – fakadó haszonhoz, kénytelenek lennének olyan tevékenységeket űzni, amely káros hatást gyakorolna a környezet számára. Az orvvadászat volumene és az orvvadászok száma ezáltal növekedne. Véleménye szerint a bérvadászat által csökkenthető az emberek és a vadvilág közötti konfliktus. Kiemelte továbbá, hogy a közösségi médiának igen nagy szerepe van a vadászat valóságot nem tükröző, eltorzított és elfogult, negatív megítélésében.

A „trófeavadászat” ellenzői közül sokan ajánlják alternatívaként a természetfotós-turizmust, a kieső bevételek pótlására, a szerzők azonban úgy vélik, sok vadászterület annyira megközelíthetetlen, hogy nem elég vonzó a fényképezőgéppel felszerelkezett látogatók számára, ráadásul az elejtett vad húsa a helyi lakosság élelmezésében fontos szerepet játszik, ezért a vadászat szükségszerűsége megkérdőjelezhetetlen.

Forrás: Nagy Orsolya / VL

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*