fbpx

Indul az Agrárminisztérium Országfásítási Programja

0

Elindul az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.

A mintaprogramba 86 település csatlakozik be. A kezdeményezés fontosságára Nagy István agrárminiszter mellett a tárca államtitkárai országszerte közös faültetéseken hívják fel a figyelmet november elejétől. A közlemény idézi a szakminisztert, aki elmondta, hogy az állami erdőgazdaságok erdőtelepítési mintaprogramjának célja a figyelemfelhívás mellett az erdőterület közvetlen növelése. Az Agrárminisztérium korábban több fásítást ösztönző programot is indított. Nagy István emlékeztetett, hogy a Vidékfejlesztési Program módosításában az erdőtelepítési támogatásokat 80-130 százalékkal növelték meg, ezekre a forrásokra magán földtulajdonosok és az önkormányzatok egyaránt pályázhatnak. Az elhagyott honvédségi, valamint barnamezős területek, illetve az elöregedett gyümölcsösök helyett is ajánlja a fásítást az agrártárca – emelte ki a miniszter.  Az éghajlatváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat adhat. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években az erdőgazdálkodásban paradigmaváltás történt: a klímacélok teljesítése kiemelt feladattá vált – jelezte Nagy István. A szaktárca közleménye ismerteti: jelenleg Magyarországon az egyetlen szénelnyelő ágazat az erdőgazdálkodás. A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. A faanyag energetikai célú hasznosítása további mintegy 5 millió tonna fosszilis eredetű szén-dioxid kibocsátását váltja ki. A becslések szerint az állami erdőgazdaságok által ültetett új erdők egy évtized múlva évente további mintegy 8000 tonna szén-dioxidot kötnek majd meg, így segítve, hogy tisztább legyen a levegő. A kormány a meglévő erdők fenntartásával segíti a szénmegkötő kapacitás megőrzését, az új erdők telepítésével pedig növeli azt. A szemléletformáló kommunikáció célja, hogy a lakosság minél szélesebb körét megszólítsák és bevonják a témába. Az elmúlt tíz évben csak az állami erdőgazdaságok 450 millió facsemetét ültettek el, és 9500 tonna makkot vetettek az erdők fenntartása során. Ez a szám is jól érzékelteti, hogy milyen komoly és összehangolt munka folyik évek óta a tárcánál erdeink fenntartásáért. A megkezdett programok 3-5 év alatt 25 000 hektáros erdőterület növekedést eredményezhetnek, és megközelítőleg 100 millió új fa ültetését jelentik.

forrás: AM sajtóiroda

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*