fbpx

A csehek már léptek!

0

2021-től Csehországban az új előírások szerint tilos lesz a 30 hektárnál nagyobb összefüggő területen a „nagyüzemi” mezőgazdasági növénytermesztés. Szerintük az szól a nagygazdaságok, – 50-100 hektárnál nagyobb egybeművelt táblái – ellen többek között, hogy az ilyen területeken a korábban említett biodiverzitás csökkenése mellett a tapasztalatok alapján az aszály valószínűsége is sokkal nagyobb.

Mindez azért is érdekes, mert az egész cseh mezőgazdaságra az erőteljes koncentráció jellemző: „Az ottani gazdaszövetség adatai szerint az üzemek 2,6 százaléka műveli a rendelkezésre álló mezőgazdasági terület 81 százalékát, és a tehénállomány 70 százaléka is az övék. Az Eurostat adatai alapján pedig egész Európában, Csehországban a legnagyobb az átlagos birtokméret.”

Az Agrárszektor is megírta a fenti tényt, mely szerint a cseheknél 40 százalékkal, míg a második helyezett Nagy-Britanniában, és 14-szer nagyobb a gazdaságok mérete, mint Magyarországon. „Az átlagos birtokméretek alapján nem tűnhet soknak a csehek 133 hektárja, de ha figyelembe vesszük, hogy az uniós átlag mindössze 16 hektár, akkor már érzékelhető a nagyságrendbeli különbség…”

A cseh mezőgazdasági miniszter, Miroslav Toman így fogalmazott a témával kapcsolatban:

„Célunk, hogy javítsuk a mezőgazdasági földterület és ezáltal a környezet állapotát. Amennyiben a mezőgazdasági termelők felhagynak azzal, hogy monokultúrákat termesszenek nagy, egybefüggő területeken, javulni fog a táj vízmegtartó képessége. Ez nagyon fontos ezekben a száraz években.” – olvasható a magro.hu-n.

Az új előírás szerint a 30 hektárt meghaladó mezőgazdasági táblák között, legalább 22 méter széles fű- vagy takarmánynövénysávot kell meghagyni. Ezen szabályok betartása a földalapú támogatások és a vidékfejlesztési kifizetések alap követelménye is lesz.

Ehhez fűznénk hozzá, hogy egy ilyen nagyságrendű, elsődlegesen az apróvadfajok számára fontos, az élőhelyet minden bizonnyal jelentősen javító intézkedés a vadgazdálkodás területén is növelné a biodiverzitást. A megvalósítást követően érdemes lenne az eredményeket értékelni, majd mindezek tükrében más tagállamoknak is gondolkozni egy hasonló rendszer bevezetésén.

„A változás az összes mezőgazdasági területet és nagyjából 3 ezer mezőgazdasági termelőt érinti, akik körülbelül 1 millió hektár összterületű területet művelnek. A kormány várhatóan ez év végéig jóváhagyja a rendeletet.” – nyilatkozták.

Forrás: VL

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*