fbpx

Visszatekintés

0

A Bakonyerdő Zrt., a VERGA Zrt. és az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Megyei Területi Szervezete november 15-17-én, Huszárokelőpusztán – hagyományteremtő szándékkal – közösen szervezte meg az I. Fuchs Antal Emléknapot. Az egész hétvégén át tartó rendezvény igen tartalmas eseményfüzérrel szolgált az érdeklődők számára, hiszen trófeaszemle, emléktábla-avatás és fajtafüggetlen utánkereső VAV-vizsga is szerepelt a programban.

A megnyitón beszédet mondott Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, Takács Szabolcs Veszprém megye kormánymegbízottja és Pap Gyula, a Veszprém megyei vadászkamara elnöke is.
A rendezvényen három szakembert külön elismerésben részesítettek, az alábbiak szerint:

A Bakonyerdő Zrt. Hubertlaki kereszt kitüntetést adományozott Süveges György kerületvezető vadásznak.
Süveges György a Bakonyerdő Zrt. Pápai Erdészetének Magyarpolányi-vadászkerületének kerületvezető vadásza, 2006 június 1-e óta látja el feladatát.
Gyuri a vadászpályafutását sportvadászként kezdte. Vadászat iránti szenvedélye az évek során elkötelezettséggé nemesedett, ezért -miután beiskolázta magát Sopronba, és megszerezte erdésztechnikus minősítést – eredeti szakmáját elhagyva, 47 évesen élethivatásává választotta a vadászatot. Jól döntött. Személyében a munkáját magas színvonalon végző, nagy munkabírású, lelkiismeretes, ambiciózus, és rendkívül eredményes vadász szakembert, jó kollégát ismertünk meg.
Ezek nem az ilyenkor kötelező udvariasság szavai; ezt igazolja és megerősíti egyetlen adat: Gyuri vadászkísérőként 14 év alatt 1756 nagyvad elejtését segítette! Ez évente 125 db; azaz háromnaponta egy terítékre hozott vad, beleszámítva a hétvégéket, ünnepnapokat… Ehhez a kimagasló, roppant teljesítményhez valóban szükség van szakértelemre, munkabírásra, ambícióra, és talán még többre is; elköteleződésre és hivatástudatra.
Gyuri 14 évvel ezelőtt nagy lendülettel vetette bele magát munkába, és ez a lendület a mai napig tart, nem törte meg a fásultság vagy a rutin. Határozott, szókimondóan őszinte, a munkából részét kivevő személyiségét hamar megkedvelte mind a kollektíva, mind az akkor kialakuló bérvadász vendégkör. Ez a vendégkör másfél évtized elteltével is megvan, sőt erősödött, és ebben a jó eséllyel kecsegtető, pedánsan rendben tartott vadászterületen kívül az ő személye is meghatározó. Nem csak az eredményessége, hanem az előbb említett tulajdonságain kívül nyelvtudása, közvetlensége és segítőkészsége; érthető, hogy mind a mai napig ragaszkodnak hozzá.
Szerencsés ember – mondhatnánk -, hiszen élete szenvedélyével tölti a munka és szabadidejét. De Gyurinál ez nem szerencse kérdése, hiszen egy tudatos döntéssel választotta élethivatásává a vadászatot. „Minden idejét az erdőn tölti, hogyan fér bele a család?” – kérdezhetnénk. Gyurit ismerve azonban megfordul a kérdés: „És a család mellett hogyan fér bele ennyi vadászat?” Ritka alkalom ugyanis, hogy a büszke apa és nagypapa nem a fiaival, vagy kisunokájával kezdi a „Mi újság, hogy vagy?” kérdésre a válaszát. A család is jól tolerálja a családfő elköteleződését; kisebbik fia nemrég tette le a vadászvizsgát, hazalátogató hároméves kisunokája pedig rendszerint azzal ront a házba, hogy: „Mit lőttél Papa, lőjél nekem valamit!”
Kedves Gyuri, megköszönve az eddigi munkádat, sok erőt és jó egészséget kívánunk a folytatáshoz! Szívből gratulálunk!
Nagy Gergely erdészet igazgató szavait hallhatták.

A Verga Zrt. Hubertlaki kereszt kitüntetést adományozott Johanidesz Péter kerületvezető erdész, kerületvezető vadásznak.
Johanidesz Péter erdésztechnikus, vadgazdamérnök, a Verga Zrt. Királyszállási Erdészetének kerületvezető erdésze, kerületvezető vadásza.
Pályafutását az erdésztechnikusi végzettség megszerzését követően kezdte meg a Veszprémi Erdőgazdaságnál 1996-ban, 2003–tól kezdve végez szakirányú tevékenységet. Már pályája első éveiben erdész feladatai mellett rész vett vadgazdálkodási feladatok ellátásában – mint beosztott vadász – az erdészet teljes vadászterületén. Az időközben szükségessé vált kisebb szervezeti átalakítások után önálló vadászkerület vezetője lett 2010-ben. A kerület 2017-es további bővítése után jelenleg a vadászterület legnagyobb kerületét vezeti.
Az évek során megszerzett értékes tapasztalataival, magas szintű szakmai felkészültségével aktívan támogatja a terület rövid és hosszú távú vadgazdálkodási feladatainak előkészítését, tervezését és végrehajtását.
A nagy kiterjedésű egybefüggő, de jelentős eltéréseket mutató, változatos élőhelyeket magába foglaló területen felmerülő feladatok megszervezése, elvégzése komoly feladat. A vadászkerület teljes kiterjedésében a Bakony Harckiképző Központ gyakorló és lőterén fekszik. A folyamatosan bővülő katonai jelenlét szokatlan kihívást jelent az elvégzendő feladatok időbeli tervezése és elvégzése terén. A nehézségek ellenére jelentős energiát fordított az elmúlt években a terület vadászati infrastruktúrájának fejlesztésére, lehetőséget teremtve ezzel magas színvonalú, eredményes vadgazdálkodás végzésére.
Kerületében a négy meghatározó nagyvad-fajjal (gím, őz, muflon, vaddisznó) való gazdálkodás nagy szakmai felkészültséget és kitartó munkát igényel. A különböző vadfajok viselkedésének, szokásainak valamint a terület tökéletes ismeretének birtokában kiemelkedő eredménnyel járul hozzá a vadgazdálkodási, vadállományhasznosítási feladatok ellátásához.

Az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Megyei Szervezete Hubertlaki kereszt kitüntetést adományozott Maróti Bélának, aki kerek 50 esztendeje dolgozik Veszprém megye vadgazdálkodásáért!
Jelenleg a FELHŐ Veszprémi Vadász és környezetvédelmi Egyesület elnöke.
Okleveles Vadgazda, fél évszázadon át hivatásos vadász, különböző beosztásokban. E hosszú idő alatt nyert, vadászlövész versenyeket, bőgőversenyt, hivatásos vadász versenyt, összetett vadász intelligencia versenyt csapatban. A döntőt a Magyar Televízió is közvetítette. Gyermekkora óta solymászik, nemzetközileg elismert vadászkutya vezető, munkabíró, kiképző és tenyésztő. A MOHOSKŐI magyar vizsla és bajor véreb kennel tulajdonosa. A Magyar Egyetemes Ebtenyésztés életműdíjasa. Utóbbi 10 évben a NIMRÓD vadászújság szakírója, megjelent könyve VADÁSZTÁRSUNK A MAGYAR VIZSLA nagy sikert aratott. Nimród érmes és a Magyar Természeti – Vadászati Örökségért Érdemkereszt viselője. 35 éven át végzi a fiatal vadászok vizsgára való felkészítését, ez idő alatt több mint 1000 sikeresen vizsgázott vadász mentorává vált. Ők biztos részei az országosan kiemelt, Veszprém megyei vadászkamarai munkának.

 

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*