fbpx

Hamarosan!

0

Január legelején az előfizetők már kereshetik a postaládájukban, a vásárlók pedig az újságosstandokon a Magyar VADÁSZLAP 2020-as, XXIX. évfolyamának első számát. Az interjút ezúttal dr. Kelemen Atillával, a Román Vadász- és Horgászszövetség alelnökével készítettük, aki a gyermek- és ifjúkori emlékei, élményei, valamint beteljesületlen vadászálmai mellett a nagyragadozókkal kapcsolatos, igenis valós veszélyekről beszélt, hozzátéve, hogy Székelyföldön már-már tarthatatlanná vált a medvehelyzet, s szinte minden hétre jut egy-egy ember elleni támadás, a háziállatokat ért atrocitásokról nem is beszélve, így a lakosság egyre inkább sürgeti a hatékony beavatkozást, a vadászat újbóli engedélyezését, amiről a „zöldcivilek” természetesen hallani sem akarnak. Észtországban a farkas vonatkozásában hasonlóképpen aggasztó állapotokról tudósítanak a helyi újságok.

Központi témánk

A szakmai blokk ezúttal az „Ár/érték” címet viseli. nem véletlenül, hiszen a vadászat ökonómiai, azaz gazdasági-pénzügyi hátterét boncolgatjuk, több aspektusból megközelítve a kérdést. A vadgazdálkodás bevételorientált tevékenység, habár az alapvető cél nem a profittermelés, hanem az élőhely és a vad érdekében folytatott, minél magasabb színvonalú szakmai munka finanszírozása. Tehát a jogosult kasszájába befolyó pénz mindenekelőtt arra szolgál, hogy azt vissza lehessen forgatni a területbe. A működéshez szükséges források előteremtése nehéz feladat, ám a közvélekedéssel ellentétben nem pusztán a tagdíjak, a bérvadászati, illetőleg a lőtt-vad értékesítéséből származó bevételek jelentik a megélhetéshez nélkülözhetetlen fundamentumot, hanem egyéb lehetőségek is rendelkezésre állnak. De vajon mi lenne a stabilitást jelentő megoldás? A vadászlétszám emelkedése, ami egyúttal a társadalmi megítélésünket is javíthatná? Vagy az elejtési és egyéb szolgáltatási díjak további emelése? És egyáltalán, mennyibe kerül a vadászat Magyarországon? A piaci árkörkép segítségével erre is fény derül.

A technika sem maradhat ki

A technikai blokk ugyancsak érdekes témákat feszeget, többi között választ kaphatunk arra, hogy gyorsítós vagy direktsütésű golyóspuskát válasszunk-e, és hogy jellemző-e napjainkban is a karabélykultusz? „Húzza hátra, engedje el!” címmel újfent szólunk a Browning Maral Composite Brown ismétlőjének előnyeiről, és egy kis sörétes lőelméleti segítséget is nyújtunk.

Állandó rovataink

Januárban új cikksorozatot indítunk, melyben Körmendi Ákos írja le afrikai kísérőként és vadászként szerzett élményeit. Ezúttal Botswanába, az Okavango-deltába kalauzol el bennünket, egy elefántvadászatra.

Prof. dr. Sugár László a veszettségről értekezik, mellyel kapcsolatban megjegyzi, hogy bár idehaza sem árt az óvatosság, külföldön, főként egzotikus helyeken vadászva mindenképpen reális veszélye van a halalálos kimenetelű vírusfertőzésnek, mint arra az elmúlt időszakban kontinensünkön is akadt sajnálatos, tragédiába torkolló példa…

Molnár László egy kétoldalas irodalomtörténeti kalandozásra invitálja az olvasókat, melyben fellibbenti a fátylat az ötven éve elhunyt Fekete István életútjának eleddig kevésbé ismert momentumairól. A Jókai utáni legnépszerűbb hazai írónknak magyarul több mint 10 millió példányban adták ki a műveit, ugyanakkor a határainkon túl további 12 nyelven, 45 kiadásban jelentek meg könyvei.

A Vadászkamara Kürtegyüttes advent utolsó időszakában a Budavári Nagyboldogasszony Templomban (Mátyás-templom) teltházas, nagyszabású adventi koncertet adott, melyen Bán István orgonaművész és a Monteverdi Kórus is fellépett. Hazánk legsikeresebb, 2018-ban, Lőcsén Európa-bajnoki címet szerzett kürtöscsapatát Polster Gabriella mutatja be.

Drága kiskutyám – ez a címe Nagy Orsolya cikkének, amiből megtudhatják, mennyibe kerül egy kölyök „előállítása”, azaz, hogy miért kell adott esetben többszáz ezer forintot leszurkolni egy 6-8 hetes vadászeb megvásárlásakor.

Németh Krisztián, a SEFAG Zrt. Hotel Kardosfa Ökoturisztikai és Konferencia Központ séfje egy gombás-tejszínes vadasmártás elkészítésének rejtelmeibe avatja be a gasztronómia iránt érdeklődő, kulináris élvezeteknek szívesen hódoló vadászokat – és vadászfeleségeket.

cimlap.indd

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*