fbpx

Németország kapujában az ASP

0

Feszült a hangulat a német sertéstartók és erdészek, vadászok körében, ami nem csak a sertéspestisnek, hanem az általános gazdasági légkörnek is köszönhető, számolt be róla az agrarszektor.hu.

A mezőgazdaság legtöbb ágazatában esett a befektetések száma a 2019/20-as gazdasági évben, ez alól gyakorlatilag csak a kínai import által pörgetett sertéstartás jelentett kivételt. Azonban most éppen ez a sikeres ágazat került végveszélybe.

Az afrikai sertéspestis gyors terjedésének köszönhetően ugyanis már Németország határában jár, és a lengyel hatóságok is további kitörési pontokat jelentettek a minisztérium számára. Mivel az elmúlt időszakban két fertőzött tetemet is találtak a hatóságok, az egyiket huszonegy, a másikat harminckettő kilométerre a német határtól. Ami azért aggasztó, mert december elején még az utolsó észlelés negyven kilométerre volt a demarkációs vonaltól.

A németek attól tartanak, hogy csak napok kérdése, hogy az első fertőzött vaddisznó felbukkan az országban, aminek azonnali következményei lesznek a házisertések exportálhatóságára nézve. Az Ázsiába irányuló sertéskivitel pedig nagyon fontos Németország számára, hiszen ők Európa legnagyobb exportőrei, mivel Kínában a disznónak éppen azokat a testrészeit kedvelik leginkább, melyeket az európai ember kevésbé preferál: így a csülkét, belsőségeket, az orrát, a fülét és a zsírját.

„Mivel Kínában sertésállomány negyven százalékkal csökkent a kór miatt, virult a másodrangú testrészek exportja.” – fogalmazott az agrarszektor.hu.

Ha a sertéspestis a tenyésztett állományokban is felbukkanna, akkor az érintett telepek valamennyi egyedét le kelleni ölni, majd védőövezetet és megfigyelési zónát kialakítani a gócpontok körül, amin belül a sertések szállítása tilos. A Német Parasztszövetség számításai szerint a sertéspestis németországi megjelenése éves szinten 2-3 milliárd euró bevételkiesést okozna a sertéságazatban. A kór leküzdéseinek egyéb költségeivel együtt két számjegyű eurómilliárdos károk keletkezhetnek a német gazdaságban.

Állományfelszámolási gyakorlat Szászországban Forrás- saechsische.de, Tino Pluner

Állományfelszámolási gyakorlat Szászországban Forrás- saechsische.de, Tino Pluner

Vadászati törvényt is módosítottak

A német agrárminisztérium már több intézkedést is hozott a fertőzés megjelenésére készülve. Ezért módosították a vadászati törvényt, hogy az első ASP-s tetem felbukkanásakor tömeges vadállomány-ritkításra kerüljön sor, és azt is gyakorolják, hogy hogyan lehet gyorsan és hatékonyan felszámolni egy sertéstelepet.

Erre meglehetősen különleges módszert dolgoztak ki, hiszen a topograr.com híre alapján, műanyagmalacokon gyakorolják, hogy hogyan lehet gyorsan 2500 sertést leölni és elszállítani. Azonban a lengyeleknél alkalmazott kerítés építést (120 kilométer hosszú kerítés építésébe kezdtek, a határól 150 kilométerrel beljebb), elvetették. Azzal az indokkal, hogy a vírus megfékezésére nem megoldás csupán a vaddisznók mozgásának korlátozása, mivel a legtöbb helyre inkább egyéb módon, így a járművek kerekein, vagy adott esetben a cipők talpán, illetve élelmiszerek útján hurcolták be.

Érdekes itt megjegyezni hazai kitekintésként, hogy a ruházattal való fertőzés terjesztés valóban valós veszély forrás, ami ellen sajátos módon védekeztek az itthoni erdészetek is. Így korábban szintén az agrarszektor.hu oldalán látott napvilágot egy olyan hír, mi szerint egy, a Vértesi Erdő Zrt. területén megrendezésre került teljesítménytúra szigligeti rajtjában az indulóknak, a túra megkezdése előtt, egy fertőtlenítőszeres műanyag ládán kellett keresztülhaladnia.

„A megelőző jellegű tevékenység része, hogy a hozzájárulás-köteles, nagy létszámú, az ország számos pontjáról érkezők részvételével megtartott erdei rendezvények esetében, az erdőgazdaság a szervezőkkel előzetesen egyeztetve gondoskodik a résztvevők ruházatának szükséges mértékű fertőtlenítéséről, valamint felhívja a figyelmet a járványhelyzetben betartandó szabályokra, különös tekintettel az ételmaradék hátra hagyásának tilalmára.” – nyilatkozott a Vértesi Erdő Zrt.

A vírusra tehát többfajta módon is fel lehet készülni, de megjelenését megakadályozni nem lehet. Hiszen elég csak arra gondolnunk, hogy például egy eldobott szalámis szendvicsben még egy hónapon át életképes a kórokozó, míg a füstölt termékekben ennél is tovább, egy éven át megőrzi fertőzőképességét. Tovább terjedésének következményei pedig gyakorlatilag megjósolhatatlanok, hiszen például a korábban tapasztalt madárinfluenza esetében sem beszélhettünk ekkora világméretű kereskedelmi korlátozásról, mely jelentősen kihatnak majd az árakra is.

VL/Bori Bianka

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*