fbpx

Népszerű volt az erdeivasút

0

Megközelítette a 285 ezret az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei vasútjainak összesített utaslétszáma 2019-ben. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) csaknem 245 ezer utast regisztráltak, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) utazók száma pedig meghaladta a 40 ezret – tájékoztatott Zay Adorján, az erdészeti társaság vezérigazgatója.

Az erdőgazdaság munkatársai különféle programokat szerveztek év közben mindkét vonalon. A LÁEV-nél közlekedett a Zúzmara-, a Pirostojás-, a Vadászkürt- és egy önkéntes akcióhoz kapcsolódó Véradó Expressz. Ismét kiemelkedő érdeklődés kísérte a Diósgyőri Mikulásvonatot. A “Diósgyőrért” Közhasznú Alapítvánnyal közösen, 17. alkalommal megrendezett több mint három hetes rendezvény során több mint 20 ezren váltottak jegyet a meghirdetett járatokra.

A PÁEV-nél a hagyományosan népszerű Szarvasbőgés-hallgató vonatozás már kétnapos program volt, közlekedett a Pünkösdi Zenés különvonat, valamint  a régmúlt idők hangulatát idéző, fával rakott szerelvény, a vasútfotósok és kisvasútbarátok örömére.

Az év során elkészült a “Kisvasutak” mobiltelefonos applikáció, ami elsősorban az erdei vasutak menetrendjéről, díjszabásáról és a környékbeli látnivalókról tartalmaz információkat.  Az Agrárminisztériummal együttműködő Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter pályázatot írt ki a megvalósításra, Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a pályázat lebonyolításában és az alkalmazás fejlesztésében szakmai partnerként vett részt. Az alkalmazás a Google Play áruházból ingyenesen tölthető le.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*