fbpx

Felszámolják a kacsatelepet

0

Megkezdődött a Hajdú-Bihar megyei Létavértesen a kacsatelep felszámolása, mivel madárinfluenza vírussal fertőzött baromfiállományt találtak itt kedden – mondta Bognár Lajos országos főállatorvos szerdán az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.

A madárinfluenza vírus hétfőn ütötte fel a fejét a Komárom-Esztergom megyei Ácson, egy nagy létszámú pulykát tartó gazdaságban – emlékeztetett, megjegyezve, hogy a hatóságok felszámolták a telep szárnyas állományát.
Elmondta: mindkét helyen az emberre nem veszélyes, H5N8 vírustörzset állapították meg, amelyhez nagyon hasonló vírustörzs jelent meg 2016-2017-ben is Magyarországon, illetve az elmúlt napokban Szlovákiában, Lengyelországban, decemberben pedig Nagy-Britanniában.
Jelenleg a hatóságok legfontosabb feladata, hogy a járványkitörések helyén minél hamarabb felszámolják az állományokat, hiszen a fertőzött állatok folyamatosan vírust termelnek – hangsúlyozta.
Tudatta: az állattartók teendője, hogy betartsák az alapvető járványvédelmi, állategészségügyi szabályokat. A vízibaromfik legeltetését sem szabad már folytatni és a takarmány, alomanyag tárolására is különös gondot kell fordítani – magyarázta Bognár Lajos.

Mindeközben a szomszédságban

A madárinfluenza vírus megjelenése miatt el kell pusztítani egy tyúkfarm állományát a Máramaros megyei Szinérváralja (Seini) településen – közölte szerdán a romániai megyei állategészségügyi hatóság (DSVSA).

A tojástermelésre szakosodott tyúkfarm 18 700-as állatállományából több mint 11 ezer pusztult el az elmúlt napokban a vírus következtében. A hatósági vizsgálat a betegség H5N8 altípusát mutatta ki. A DSVSA elrendelte a megmaradt állomány elpusztítását és elégetését, valamint kijelölte a gazdaság körül a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet.
Az utóbbi körzetben megtiltották a madarak szállítását, és felfüggesztették a farmon termelt tojás árusítását. A tyúkállomány elpusztítása, elhamvasztása után elkezdődik a farm fertőtlenítése – közölte a Mediafax hírügynökség.

Forrás: MTI

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*