fbpx

Rokonok nyomában

0

A galápagosi óriásteknős két kihaltnak tekintett fajának rokonai után kutatnak a szakemberek egy tíznapos tudományos expedíció keretében a csendes-óceáni szigetcsoporton – jelentette be a Galápagosi Nemzeti Park (PNG).

A parkőrök és kutatók a Galápagos-szigetek természeti kincseinek megóvásáért felelős Galapagos Conservancy munkatársaival együttműködve fogják bejárni az Izabella-sziget Wolf-vulkánját, remélve, hogy sikerül “megtalálni és begyűjteni” olyan óriásteknősöket, amelyek rokonságban állnak a már kihalt Chelonoidis abingdonii fajjal – ennek utolsó ismert példánya a 2012-ben elpusztult Magányos George volt -, valamint az egykor a Floreana szigeten élt C. elephantopus fajjal.
A szakemberek azért választották ezt a területet, mert a hajdanán teknőshúst is fogyasztó bálnavadászok és kalózok állítólag itt dobálták ki a kifogott példányok egy részét, hogy könnyítsenek a rakományukon – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Darwin teknősei

A galápagosi óriásteknősök is azon fajok között voltak, amelyeknek tanulmányozása segítette Charles Darwint, hogy evolúciós elméletét megalkossa a 19. században.
Mára 11 óriásteknősfaj maradt a Galápagos-szigeteken, négy másik azóta halt ki, hogy az angol természettudós 1835-ben ellátogatott a szigetcsoportra.
A Galápagosi Nemzeti Park szerint 2008-ban egy hasonló expedíció keretében vettek vérmintát 1726 óriásteknőstől, amelyek közül 17-nek a génállománya “jelentős százalékban” egyezett a Chelonoidis abingdonii fajéval, és nagyjából 80 százalékuk “részleges rokonságot” mutatott a Floreana szigeten élt óriásteknősökkel.
Az expedíciót vezető Washington Tapia szerint a tíznapos felfedezőút célja, hogy a fogságban való tenyésztésre alkalmas óriásteknősöket keressenek, remélve, hogy idővel sikerül újra benépesíteni a szigeteket.

Forrás: MTI

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*