fbpx

Magyar fajták a fókuszban

0

Kedden érkezett a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Szövetsége (MEOESZ) által megálmodott, és állami támogatással létrejött iskolaprogram az utolsó állomásához, melynek keretein belül az ország mintegy húsz általános iskolájában ismerkedhettek meg a tanulók a 2017-ben hungarikumnak nyilvánított magyar kutyafajtáinkkal.

A bemutatót megelőzően sajtótájékoztatót tartottak Egerben, ahol V. Németh Zsolt miniszteri biztos ismertette az agrárminisztérium szerepét a kutyatenyésztésben, melyben mint tenyésztési hatóság, génmegőrzést és hungarikumokat felügyelő tárca vesz részt. 2016-ban az állam kivonult az ebtenyésztésből a magyar fajták kivételével, hiszen ők kiemelt jelentőséggel bírnak. 2018-ban fogadták el a génmegőrzési stratégiát, melynek célja, hogy minőségben kompromisszumképes, de nagy számú állományt hozzanak létre ezekből a fajtákból.

– Nem csupán regulákat kell megfogalmazni a magyar kutyafajták védelmében, hanem forrásokat is biztosítani.” – hangsúlyozta – “Nem gondoljuk, hogy csupán pénzzel megmenthetőek, fenntarthatóak a magyar kutyafajták, hiszen elképesztő versenyben kell azért küzdeni, hogy megmaradjon a népszerűségük. Az agrárminisztérium először a saját háza táján nézett körül, így például a nemzeti parkoknál ha úgy tetszik előírtuk, hogy az ottani ugyancsak őshonos állományok mellett, legyen az rackajuh, vagy szürke marha márpedig puli meg komondor teljesítsen szolgálatot. Az állami erdészetek vadászházainál meg jó lenne, ha magyar kutyafajtákat találhatnánk, vizslát, vagy éppen magyar agarat. Ugyancsak érdemes megemlíteni a “Kuvasz őr” programot, mely a nagyragadozók megjelenésével például a Bükki nemzeti parknál kezd kiemelt jelentőséggel bírni.

Felszólalt Dr. Jakkel Tamás, a kutyás világszervezet (FCI) elnöke is, aki hangsúlyozta a törzskönyvezés és a minőségi tenyésztés fontosságát. Ehhez elengedhetetlen az ebek megmérettetése, nem csak genetikai vizsgálatokat tekintve, mely segítségével nem csak a betegségek többsége szűrhető ki, de megelőzhető a fajták keveredése, de küllemi téren is, ahol nem öncélú, szubjektív dolgokat értékelnek a közhiedelemmel ellentétben, hanem az eredeti funkcióhoz elengedhetetlen küllemi adottságokat.

– Az én családom magyar agarakat tenyészt, nem olyan könnyű a kölyköket megfelelő otthonba helyezni. Ennek az egész programnak a következő sarkalatos pontja a genetikai vizsgálatok mellett most történik, hogy egyfajta piacteremtés történjen. Ismerje meg az átlag magyar ember ezeket a fajtákat, ezeknek a fajtáknak az értékeit és kapjon kedvet. Mert nem tudok úgy tenyésztési programot fenntartani, hogy létrehozok egy almot, melyből -egy kiskutyát szeretnék megtartani, de a többi kölyök számára nem tudok az igényeinek megfelelő otthont biztosítani. – hívja fel a problémára a figyelmet

Korózs András, a MEOESZ elnöke bejelentette, a 2019-es évben kezdett iskolaprogram folytatódik a jövő évben is.

A sajtótájékoztatót követően az Eszterházy Károly Egyetem gyakorlóiskola diákjai megnézhették Csejtei Tamás “Ismerd meg a 9 magyar kutyafajtát” című ismeretterjesztő filmjét, majd a gyerekek testközelből ismerhették meg a 9 fajtát, melyet 30 eb képviselt, akik egytől egyig tanúbizonyságot tettek remek idegrendszerükről.

Nagy Orsolya

IMG_1484

 

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*