fbpx

Látogatható Kittenberger háza

0

Megvásárolta és látogatóközponttá alakítja Kittenberger Kálmán Afrika-kutató nagymarosi házát az állam – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón a településen.

Rétvári Bence, aki a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, elmondta, hogy az Ipoly Erdő Zrt. a családtól vásárolta meg a világszerte ismert Afrika-kutató házát.
Az államtitkár kiemelte, hogy a fejlesztés két szempontból is jelentős. Kittenberger Kálmán (1881-1958) hat utazása során összesen 16 évet töltött Afrikában, 300 új állatfajt fedezett fel és sok tízezer példányt helyezett el a Magyar Nemzeti Múzeumban. Amit létrehozott, az nemcsak a magyarság, hanem a világ tudományosságát is gyarapította, tevékenységével élenjáró volt a maga korában – fogalmazott.
A fejlesztés azért is fontos – folytatta -, mert a Börzsöny lábánál létrejövő látogatóközpont a diákoknak is élményt nyújt majd, ezáltal közelebb kerülhetnek a természethez. Rétvári Bence hozzátette: a hely nemcsak Kittenberger Kálmán felfedezéseit mutatja majd be, de küldetése lesz az is, hogy megismertesse a Börzsöny élővilágát, ösztönözve az új generációkat a természet tiszteletére és védelmére. A klímaváltozás időszakában különösen fontos, hogy ez a hely is a fiatalok zöldszemléletének erősítését fogja szolgálni – mondta az államtitkár.
Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy a villa 1890-ben épült, abban eredeti tárgyak és berendezések találhatók. Az állami erdőtársaság 85 millió forintért vásárolta meg, a fejlesztés pedig két lépésben történik: először megújítják az épületet és környezetét, a második ütemben pedig oktató- és rendezvénytérrel bővítik, amihez a remények szerint forrás is társul hamarosan.
Megjegyezte: a beruházás jól illeszkedik az Ipoly Erdő Zrt. közjóléti tevékenységéhez.
Heinczinger Balázs (független), Nagymaros polgármestere azt mondta, hogy több évtizedes álom valósul meg a beruházással, amelyre önerőből nem lettek volna képesek.
Nagymaros olyan “csiszolatlan ékkő”, amely a zöld-, minőségi turizmusra koncentrál – fogalmazott.

Forrás: MTI

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*