fbpx

Minden egy helyen: a koronavírus hatásai a vadászokra

0

Érvényes marad a fegyvertartási

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján a vadászati célú lőfegyvertartási engedélyek visszavonásig érvényesek. Ugyanakkor az engedélyhez szükséges személyi feltétel az érvényes egészségi alkalmassági igazolás megléte és bejegyzése. Kizárólag azon fegyvertartási engedélyeket, amelyeknél az engedélyes bejegyzett egészségi alkalmasságát igazoló orvosi vélemény 2020. március 12. napjától jár le, a hatóságok a Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesnek tekintik.

Ennek jogszabályi alapja a 2020. március 12. napjától hatályos az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 41/2020. (III. 11.) kormányrendelet 4.§ a) pontja, miszerint a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek.

A kormányrendelet által bevezetett új érvényességi szabálynak köszönhetően az érintett – 2020. március 12. napjától lejárt egészségi alkalmassági bejegyzését tartalmazó – fegyvertartási engedéllyel rendelkező vadászokat a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig szankció nem fogja érinteni.

Elmaradó vadászvizsgák

Az Országos Magyar Vadászkamara, a megyei szervezetei után szintén bejelentette, hogy a vizsgáztatást határozatlan időre felfüggesztik.

Vadászjegyek

A kamara másik fontos rendelkezése szerint, ha valaki még nem váltotta ki a vadászjegyét, akkor lehetőség szerint halassza tovább. Arra kérnek mindenkit, hogy ha teheti, akkor a többi kamarai ügyét is halassza, amennyiben tudja. A fegyvertartási engedély tehát nem kerül bevonásra, de vadászni nem mehet az, aki még nem érvényesítette a vadászjegyét!

Veszettség

Aki nem oltatta még be a kutyáját, ne aggódjon! Egyelőre a hatóságok nem ellenőrzik, de később ezt pótolnia kell.

Bezárnak az erdei iskolák, kisvasutak

Az állami erdészetek közös közleményt adtak ki a járványra válaszolva. Az erdei iskolákat és kisvasutakat, valamint a látogatóközpontokat is bezárják, hogy ezzel is segítség a vírus elleni küzdelmet.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*