fbpx

Ott segítenek a vadászok, ahol tudnak

0

Több megyében is példaértékű gyűjtést és gyűjtést és adományozást rendezett az Országos Magyar Vadászkamara. Méhes Lajos, a Fejér megyei vadászkamara elnöke úgy fogalmazott, hogy “a koronavírus-járványhelyzetben minden nemzet, minden közösség, minden ember lelkiismerete szerint azon munkálkodik, hogyan tud segíteni azokon, akik nehéz helyzetben vannak, és nagy erőfeszítésekkel szolidárisan megtesznek mindent a kór legyőzésében.” A fejéri vadászok másfél millió forintot adtak össze, amelyet a Szent György kórház, Betegellátási alapítványának küldtek el. A megyei kamara egyébként már hetedik éve támogatja a kórházat.

A Somogy megyei szervezet sem maradt el, ők egymillió forintot ajánlottak fel a Kaposi Mór Oktató Kórház alapítványának. Példát szeretnének mutatni azzal, hogy eme adománnyal tiszteletüket fejezik ki azon orvosok, ápolók, mentősök, gyógyszerészek, takarítók felé akik a legtöbbünk tudta nélkül nap mint nap értünk szállnak harcba a színfalak mögött. A szomszédos Tolna megyei vadászok pedig félmillió forintot gyűjtöttek az Országos Mentőszolgálat Alapítványának. A támogatások összege a Szekszárdi Mentőállomáshoz kerül majd.

Heves és Vas megye pedig tárgyi adományokkal segíti a vírus elleni küzdelmet. Előbbi 280 ezer forint értékű csomagot (mosógépeket) adományozott az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Aneszteziológiai Osztályának. A vasi vadászok a megyei rendőrség számára vásároltak 500 db, többször is használható, kiváló minőségű maszkot.

Minden segítség számít, ha ön is szeretne bekapcsolódni a segítségnyújtásba keresse fel a kamara megyei szervezetét!

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*