1900 január 25-én született a Somogy megyei Göllén. Az elemi iskolát édesapja tanítványaként szülőfalujában, középiskoláit Kaposvárott végezte. 1917-ben bevonult, s 1926-ig tartó katonaévei alatt mezőgazdász diplomát szerzett a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémián. Feleségével, Piller Edithtel – a bakócai belgyógyász főorvos lányával – 1929. december 12-én kötöttek házasságot, majd Ajkára költöztek, ahol Nirnsee Ferenc gazdaságvezetője lett, s figyelemreméltó eredményeket ért el, többek közt az állattenyésztés terén. 1941-től a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, ahol számos ismeretterjesztő szakfilmet írt és rendezett, majd néhány keserves év után a Halászmester-képzőt vezette, itt megírt „Halászat” című kézikönyve évtizedeken át oktatási alapmű volt. 1936-ban írt első regényével, A koppányi aga testamentumával elnyerte a Gárdonyi történelmi regénypályázat első díját. Ezután mintegy harminc regényt, novelláskötetet, színpadi darabot, forgatókönyvet és tudományos művet írt, de számos írása jelent meg a Kittenberger Kálmán által szerkesztett Nimródban is. Művei közül a mai napig legnépszerűbbek állatregényei, s e műfajban egy sor kiemelkedő alkotással gyarapította a magyar irodalmat. 1960-ban „Tüskevár” című regényért József Attila-díjat kapott.
Első vadászélményeit nagyon korán szerezte: padlásukról 8 évesen már apja flóbertpuskájával lövöldözte a disznóól körül szaladgáló patkányokat. 1917 nyarán, Somogyfajszon, patronos puskával sikerült elejtenie élete első rókáját. Első írásai „még csak” rövid, vadászati témájú megfigyelések, amelyekkel már, mint az ajkai Nirnsee-birtok gazdatisztje találkozik mindennapi munkája során, vagy különböző vadászatai alatt átélt élményeit veti papírra. Ezeket elküldi a Nimród szerkesztőjének, Kittenberger Kálmánnak, aki 1931-től megjelenteti azokat. Kittenberger baráti hangú leveleivel ébreszti rá arra, hogy tapasztalatai, mondanivalója olyan érték, amelyet másokkal is meg kell osztani, így első írását hamarosan újabbak követik. Egy évvel később Kittenberger kérésére a szerkesztőségbe látogat. A pályakezdő író és a neves Afrika-vadász, író és szerkesztő személyes találkozása után szoros, halálukig tartó barátság kötődik köztük. Fekete István hamvait végül Göllén helyezték végső nyugalomra.
„A vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok sok minden, ami túl van ezeken. Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete, még ilyen fagylaltállapotban is… és ha nem szólhat a puska, akkor is!”
