fbpx

Vége a veszélyhelyzetnek, beszélhetünk a fontos dolgokról

0

Végre megtört a jég, és először a veszélyhelyzetet követően megvolt az első vadászati „konferencia”! Az utóbbi hónapokban nagyon megfogyatkozott a vadgazdálkodással, vadászattal kapcsolatos hír. Most azonban beszámolhatunk róla, hogy az OMVK Fejér Megyei Területi Szervezete kerekasztal beszélgetést szervezett elsődlegesen a megyében gazdálkodó vadászatra jogosultaknak. A meghívott szakemberek között volt Kovács Gábor az OMVK szakmai igazgatója, Földvári Attila az OMVV főmunkatársa, Majoros Gábor A VADEX Zrt. vezérigazgatója, Kiss Sándor vadászati felügyelő, Groszeibl Zoltán és Weidinger István tájegységi fővadászok és Dr. Hegyi Kinga állatorvos.

A beszélgetés témája a A koronavírus járvány és az afrikai sertéspestis hatása avadgazdálkodókgazdasági és morális működésére, különöstekintettel a vadászat és lőtt vad bevételekre, valamint a vadkárkezelésére.

A beszélgetés hallgatósága sok érdekes információval gazdagodhatott, többek között képet kaphattak arról, hogy a vadászatra jogosultakat nem is viselte meg a koronavírus-járvány nem is okozott problémát az ágazatba, ugyanis az OMVV márciusban kiküldött kérdőívére, mely a járvány negatív hatásainak megoldására kereste a választ, a jogosultak mindössze 16,5 százaléka töltötte ki és küldte vissza az érdekképviseletnek. Hasonló az eredmény a vadászkamara felhívásánál is, ugyanis az egész országból mindössze 50 e-mail érkezett. Tehát ez arra enged következtetni, hogy a jogosultak ugyan várják az állami segítséget, de nem tesznek érte szinte semmit.

Ami azonban az ágazatban eddig a legnagyobb gondot okozta, hogy a külföldi vadászvendégek száma szinte a nullával volt egyenlő. Amíg az előző év elején 4000 vadászati engedélyt adott ki a kamara, addig idén ez a szám 11!

Vadhús témában sem számíthatunk semmi jóra, ugyanis áfacsökkentés biztosan nem lesz, s a felvásárlási árak sem fognak növekedni, ugyanis a feldolgozók megteltek, mivel az export teljesen leállt.

A helyzetet továbbrontja, hogy az ASP sem áll meg, és már Komárom-Esztergom megye nagy része, valamint Fejér megye északi része is fertőzött.

Ami viszont öröm az ürömben, hogy a vadászati hatóság nem szankcióval próbál jogot érvényesíteni, hanem minden lehetőséget megad a jogosultaknak, hogy szakszerűen végezhessék tevékenységüket, és túléljék az elkövetkezendő időszakot.

A beszélgetés végre okot adott, a megye vadászainak a találkozásra, és a tartalmas eszmecserékre.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*