fbpx

Aki szerint a vadászat életforma

0

76 évvel ezelőtt, 1944. augusztus 12-én látta meg a napvilágot Videcz Ferenc, a szenvedélyes vadász, vadászíró és költőként is ismert tanár, számos novellás- és verseskötet szerzője.

Egy Baranya megyei bányász településen, Vasason nőtt fel. Gyermekkora óta írt verseket, élményeit feldolgozó történeteket. Erdőmérnöknek készült, ám végül tanár lett, a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett magyar-énektanári diplomát. Meggyőződéssel vallotta, hogy „vadásznak lenni életformát jelent”. Írásait a nagyközönség csak az 1990-es évek végén ismerhette meg. Vadászterületének és tagságának elvesztése mély sebeket hagyott benne. A vadászat közelében maradt ezután is, a vadászati kultúra és az irodalmi közélet közösségeiben vállalt és végzett sokirányú, értékes munkát. Első kötete 1997-ben jelent meg „Holtomiglan” címmel; 2008-ig pedig öt vadászati témájú könyve és két verses kötete látott napvilágot. (Verőfény és alkonyat, Vadász voltam egykoron, Tanítványok, Vendégkönyv, Zsugorított görbe tükör, Tucatversek, Gyónás könyve). Írásai a megélt élményeit és az általa ismert embereket tükrözik vissza.

„A Természet minden élő gyermeke – az egysejtűtől az emberig –, egyenrangú. Ha mégis akad közöttük minőségi különbség, az nem létükből, hanem küldetésükből fakad. A vadász ennek jegyében cselekszik, amikor Natura szolgálójaként nevel, óv, vagy életek sorsáról dönt, s feladatát bevégezvén tisztelettel fejet hajt terítéke előtt.”

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*