fbpx

Zöldül a Suzuki

0

A horgászok és a természetvédők körében is népszerű a Suzuki – derült ki a Magyar Suzuki Zrt. mai sajtótájékoztatóján. Az autógyárnak ugyan nincs nagy palettája, mindössze négy típust tart szortimentjében, azonban így is uralja az eladási statisztikákat. Ez azért érdekes adat, mert a 2020-as évben a Suzuki csak hibrid autókat értékesít, s ezzel az ország legnagyobb hibridautó értékesítője. Talán ez az első nagyobb lépés a fenntarthatóság irányába.

A kínált modellek közül jelenleg is piacvezető a Vitara, amely a vadászok körében is népszerű – ahogy ezt tapasztalhatjuk a tájegységi fővadászok körében. Az idei évben eddig több, mint 3600 talált gazdára, s ennek egy része a MOHOSZ tulajdonát képezi.

A természetvédelem, s ezen belül is a Duna-Ipoly Nemzeti Park, új Suzuki Jimnykkel szerelkezett fel, mely típus sajnos nagyon rövid életet élt Magyarországon, s jelenleg már nincs is a kínálatban, azonban a tervek szerint jövőre visszatér kétszemélyes “kisteherautóként”.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a magyarok még mindig szeretik az öreg, import használtautókat, azonban a Suzuki a jövőben szeretné még elérhetőbbé tenni autóit azok számára is, akik eddig az „újautót” nem engedhették meg maguknak.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*