fbpx

Iskola az erdőben

0

Ha feltennénk a kérdést, hogy érdemes-e szarvasbőgéskor hullott agancsot keresni, bizonyára sokan rávágnák, hogy nem.

Persze, igazuk is volna, hiszen a bikák tavasszal veszítik el a fejdíszüket, s csak a szeptemberben esedékes nászidőszakra készülnek el az új szárak. A pákozdi kisiskolásoknak azonban megadatott mindez: az agancsgyűjtéshez az orgonáló agancsárok hangja adta a zenei aláfestést…

Október 2-án, egy verőfényes koraőszi délelőttön – szűk egy hónappal a környék óvodásainak látogatását követően – ezúttal alsó tagozatos nebulók kirándultak a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark területén, annak az OMVK Fejér Megyei Területi Szervezete által szervezett és koordinált ifjúságnevelési programsorozatnak a keretében, amelynek aktuális állomásán ezúttal a Magyar VADÁSZLAP munkatársai közreműködésével és segítségével különféle természetismereti előadásokat hallgathattak meg.

A busszal érkező fiatalokat Pechtol Lajos titkár, megyei fővadász köszöntötte, majd a kicsik a régió fás- és lágyszárú növényeivel „köthettek közelebbi barátságot” – játékos formában. Meglepő, ugyanakkor reményt keltő tapasztalatként érdemes megemlíteni, hogy a gyerekek a madárberkenyétől, a somon és a kökényen át, egészen a borókáig, szinte minden cserje termését felismerték, és a feketefenyő tobozát vagy a dió csonthéjas termését körbe adva a nyitva-, illetőleg zárvatermők közötti különbséget sem kellett nekik külön elmagyarázni. Az apróságok tájékozottságára az előadóknál talán csak a jelenlévő tanárok voltak büszkébbek…

A gyerekek a tudásuk mellett az ügyességükről is számot adtak: mind a hét gondosan elrejtett hullott gím-, dám- és őzagancsot megtalálták. Jutalom gyanánt ezeknek a vadfajoknak a külleméről és viselkedéséről hallgathattak meg rövid előadást – melyet az előadók bőgőhangokkal is „megspékeltek”.

A közel félszáz kis látogató így már felkészülten érkezett a nagyvadkifutókhoz, nem csoda hát, hogy a nyolcesztendős „süldőcskék” hozzáértő módon különbséget tudtak tenni a muflonjuhok és -kosok, vagy éppen a szarvastehenek és -borjak között.

A madárröpdék tőszomszédságában elköltött kiadós tízórai után Hári Csaba hivatásos vadász és Futó Ivett tartott – minden igényt kielégítő – vizslás bemutatót, melynek végén a négylábúak simogatása sem maradhatott el.

A „terepgyakorlat” végül az élményjátszótéren fejeződött be, ahol a szokásos gyerekzsivajt bizony gyakran színesítette a gyerekek által produkált „kereső bikák” szava, vagy a „háremurak terelőhangja”.

Az ilyesféle programok küldetése – a természettudományos ismeretek bővítésén túl – az, hogy az ifjoncok szemléletét helyes irányba terelve elősegíthessük a vadászat-vadgazdálkodás társadalmi elfogadottságának növelését. A csillogó szemeket látva és a kisiskolások, valamint a pedagógusok elismerő szavait hallva semmi kétség afelől, hogy ezek a törekvések ezúttal is „célba találtak”.

A foglalkoztató kirándulást az Egy a Természettel Nonprofit Kft. támogatta, a 2021-es EGY A TERMÉSZETTEL Vadászati és Természeti Világkiállítás keretén belül.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*