Ezt a teljesen új módszert alkalmazták Erdélyben a Conservation Carpathia alapítvány munkatársai, a Fogarasi-havasokban élő hiúz populáció felmérése során. A hazánkban is követett, téli, havas napokon történő nyomszámlásással ellentétben a kameracsapdák sokkal pontosabb képet gyújtanak a rejtőzködő macskaféle állománynagyságával kapcsolatban. Az egyes egyedek jellegzetes szőrmintázatuknak köszönhetően kiválóan azonosíthatók a fényképfelvételekről.
A korábban alkalmazott nyomolvasó módszer pontatlansága abból fakadt, hogy a hiúz rendkívül nagy mozgáskörzettel – akár 400 négyzetkilométeres revírrel –rendelkezik, így az egymástól meglehetősen távol felbukkanó nyomokat tévesen több példánynak azonosíthattak. Ezt a tényt remekül alátámasztja az Északi-Középhegységben élő egyedek monitorozása is. Elég csak arra gondolnunk, hogy a Börzsönyben élő egyetlen „macska” gyakorlatilag az egész hegységet bejárja, és ugyanolyan valószínűséggel találkozhatunk a nyomával a Magosfa gerincén, mint az Inóci-nyereg környékén….
Ezzel szemben a mozgásérzékelős kamerák a ragadozók megzavarása nélkül, természetes élőhelyükről biztosítanak pontos adatokat. A videó és fényképfelvételek elemzése, és egy vándorlást, mortalitást, viselkedést figyelembe vevő matematikai modell felállítása alapján a kutatók megbecsülték a Déli-Kárpátokban élő hiúz populáció sűrűségét és nagyságát.
A vizsgálat fontos eredményeket hozott, ugyanis az adatok alapján 1,7/100 négyzetkilométeres populációsűrűséget állapítottak meg, ami magasabb, mint a szlovákiai Kárpátokban, a svájci Alpokban vagy a Franciaország, Svájc és Németország határán lévő Jura-hegységben. Ez azt bizonyítja, hogy az erdélyi állomány fontos génforrást jelenthet, más, eltűnés szélén álló európai szigetpopulációk számára.
A mintegy 2700 négyzetkilométeres kutatási zónában 44-48 példányra becsülik a felnőtt egyedek számát. Azonban a teljes romániai állomány nagyságára egyelőre még csak következtetni lehet. A korábban végzett WWF-es becslés szerint nagyjából 1200-1500 példányra tehető. De, ahogyan Ruben Iosif, a Conservation Carpathia szakértője elmondta, ez a szám torzíthat, hiszen főleg a nyomolvasós módszeren alapul.
“Bár a monitor-zónánk végre elég nagy és reprezentatív volt erre a fajra nézve, nem tudjuk kivetíteni a Fogarasi-havasok keleti részén kapott eredményeinket a teljes Kárpátokra. Miért? Mert a Keleti- és Déli-Kárpátok, valamint az Erdélyi-szigethegység között jelentős különbségek vannak az élelemmel való ellátottság, élőhely, ember által okozott mortalitás stb. szempontjából. Azt javasoljuk, hogy több hasonló kutatási mintazóna kellene (3-4-5), amely a teljes Kárpát-vonulatra reprezentatív, hogy egy országos populációbecslést tudjunk adni. Nem azt mondjuk, hogy egy ilyen átfogó monitorozást évente kellene megejteni, hanem 5-10 évente, hogy az éves jelentéseket pontosítani lehessen” – nyilatkozta Ruben Iosif.
A hiúz megfigyelése sokkal több időt és keményebb munkát követel meg mint a medve, vagy a farkas tanulmányozása. Míg az utóbbi kettő nagyragadozó bemerészkedik sokszor az emberlakta részekre is, addig a „pamacsos fülű” társuk inkább a sűrű, háborítatlan erdőségek mélyét járja, rejtve a kíváncsi szemek elől…
