fbpx

Karácsony hava

0

Már csak párat kell aludni és végre vége van ennek a kaotikus, kataklizmákkal teli évnek. Év elején még úgy látszott, hogy „csak” az őzbak idénye megy a levesbe, de az ősz az addig reményteli bőgésnek és barcogásnak is betett. Év végére úgy állunk, hogy nyakunkon az afrikai sertéspestis és a szinte teljesíthetetlen elejtési tervek, kiesett az összes trófeás vadunk bérvadásztatásából származó bevétel.

Ez már önmagában is elég, nem? Nos, Eger határában már nagy valószínűséggel farkasok kószálnak, de nem csak róják a kihalt gyártelepeket, hanem az őrkutya életére is törnek. Erről szól Bódi Ábel „Farkasvakság” címet viselő cikke.

A vadásztársadalmat sújtó problémák egyfajta megoldásaként a vörös fogoly is vadászható fajunk lett. Kapott a rendelet módosítása hideget s meleget egyaránt, de Farkas Tibor „Vöröslábú bajkeverő” néven nyomtatásba került publicisztikája egy merőben új szögből közelíti meg a kérdést, egy olyanból, amit eddig senki nem hozott még fel!

Nem csak rossz dolgok történnek: nem emeljük az előfizetés árát a 2021-es évben!

A december meghozta a hideget, ezért Dr. Nyikos Attila kubai vadászatokról cikkével igyekszünk egy kis trópusi hangulatot keríteni a kandalló mellé.

Karácsonykor, amikor a jólelkű vadász a vadnak is hagy némi „pihenőt”, van időnk megpihenni, elszámolni az elmúlt évünkkel Ehhez a nyolc oldalas „Miért nem lőttem?” irodalmi pályázat lehet társ, amely keretében a legjobb beérkezett művek kerültek nyomtatásba.

Az ünnep körül sok társaságnál tartanak év végi apróvadvadászatokat, amelyhez Tőtös Lehel, a sörétlövés hatásairól szóló írása jó felkészítő, elméleti tudást nyújt, hogyan is öl a „pléhpuskából” kilőtt raj.

De van itt szó zsiráfról a varrógépen, égi felelősségről, históriáról és vadbiológiáról is. Kellemes olvasást, élményeket és meghitt, áldott ünnepeket kíván a Magyar VADÁSZLAP szerkeztősége!

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*