fbpx

Kezdjük a XXX. évfolyamot!

0

A rosszemlékű 2020-as évet magunk mögött hagyva, a nehezen induló év számunkra ünnep. A Magyar VADÁSZLAP ugyanis 30 éves lett!

A jeles évforduló miatt idén azzal szeretnénk megköszönni a hűséget olvasóinknak, hogy egyrészt eszünk ágában sincs árat emelni, másrészt minden hónapban egy tematikus melléklettel készülünk Önöknek! Ennek első számában a lőszerekről értekezünk, azok típusáról, mechanizmusáról és egy többoldalas táblázattal, ahol kalibereket és gyártókat vetettünk össze, hogy megkönnyítsük az eligazodást ebben az útvesztőben.

Az évindító lapszám vezető interjúját Földi Lászlóval készítettük. Mára sem színpadon, sem puskával a vállán nem láthatjuk. A miértekről és idén megjelenő új könyvéről kérdeztük.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a magyar vadász kedvenc vadja a vaddisznó. A földkerekség minden táját bejáró riportot készítettünk róluk, hiszen talán az egyik legjobban alkalmazkodó fajról van szó. De ha már “disznóságok”, sajnos a rosszról is írnunk kellett, méghozzá az ASP jelenlegi helyzetéről, ami valljuk meg, nem túl rózsás. De van-e kiút?

Tanuki Hondo. Hazánk egyik legritkábban puskavégre kerülő vadja, amelyet még a jól felkészült kutató is aligha talál meg. Ez nem más, mint a nyestkutya, amely egyre nagyobb számban van jelen az országban. Fluck Dénes ismerteti meg velünk a fajt.

Ahány terület, annyi kísérő, de mégis, ha jobban megnézzük, szinte mindannyiukat be lehet sorolni egy-egy típusba. Összeszedtük a leggyakoribbakat!

Most sem marad ki Afrika! Körmendi Ákos “Mongoose” ezúttal egy varacskos vadászatát mutatja meg nekünk, így a tél derekán, hogy egy kis meleget csempésszen az otthonainkba.

Jó olvasást és egy sokkal boldogabb 2021-et kíván a VADÁSZLAP szerkesztősége!

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*