fbpx

Böjtelő hava

0

Szerénytelenül kezdjük talán ezzel az évet, de a dicséret jöjjön önöktől, az olvasóktól, akik közül többen jelezték, hogy a VADÁSZLAP új mellékletei – már az ehavi is – annyira hasznos tudással vértezte fel, hogy akár külön is vásárolnának, hogy a vadásztársaságuknak legyen elegendő példánya mindenki okulására.

Februárius hónapjában a szakmai melléklet Hallali címmel fut és nem másról, mint a vadászetikáról, hagyományainkról szól. Tizenhat oldalba sűrítettük a legfontosabbakat a terítékről, a viseletekről, töretekről… Egyszóval mindenről, amit egy magát valamire tartó vadásznak tudnia ildomos!

Folytatódik a nagyragadozós kálvária: dr. Patkó László, a WWF vadbiológusának a novemberi írásunkra készült válaszcikkét változtatás nélkül közöljük. De nem ez az egyetlen, a témával foglalkozó publikációnk: Bori Bianka a börzsönyi hiúz nyomába eredt! A magyar vadon után pedig a kanadaiba repítjük az olvasót, ahol Julius Strauss, a haditudósítóból lett farmtulajdonos egy olyan projektben vesz részt, amely keretében a medvepopulációt „arcfelismerő” szoftverrel mérik fel. Többek között erről is mesélt nekünk, valamint arról hogyan került a beszláni túszdráma helyszínétől a végtelen kanadai erdőségekbe.

Horváth Kálmán ezúttal a „turbózott” gímbikák nyomába ered. Lehetséges, hogy mégsem kell különösebb „adalék”, hogy egy-két bika szemkápráztatóan hatalmas agancsot növesszen?

Sokunkat Széchenyi Zsigmond, vagy Fekete István könyvei indítottak el az erdőjárás ösvényein és ki ne emlékezne az „incidencs bagóra”! Ezért is írtunk az uhuzás titkairól, amit ma már főleg műbagollyal végeznek – igen eredményesen!

Felsorolni is nehéz lenne mindazt a rengeteg érdekességet amivel megtöltöttük a februári lapszámot: klímaváltozás, vadtakarmányozás, „kétkezes puskák” és vadászfeleségek… Beszéljen magáért a tartalom a polcokról!

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*