fbpx

Változások a vadgazdálkodásban

0

Néhány dolog megint megváltozott a vadgazdálkodás háza táján az elmúlt napokban. Igaz, hogy már a vadászati év végét tapossuk, azonban a jövő évre nézve talán fontosak lehetnek a legújabb módosítások, főként azoknak, akik fácánkibocsátással foglalkoznak.

Nagy István agrárminiszter által ellenjegyzett 2/2021. (II.15.) AM rendeletben foglaltak alapján nincs már külön idénye a fácántyúknak és kakasnak. Mindkét ivar október 1. és február utolsó napja között vadászható azzal a kikötéssel, hogy tyúkból csak a mesterségesen nevelt és vadászatra kihelyezett egyedek hasznosíthatók, s a kihelyezést EOV koordinátaadatokkal meg kell adni az éves vadgazdálkodási tervben. Erre azért van szükség, mert a kihelyezés helyétől számított egy kilométeres körben lehet csak vadászni rájuk.

Újdonság, hogy amíg eddig csak a fácánt, foglyot, és tőkés récét lehetett zárt körülmények között tenyészteni az apróvadjaink közül, most már a vörös fogoly is bekerült a sorba.

További módosítás érinti a vadaskerteket is, ugyanis eddig csak vaddisznót és muflont lehetett 200 hektáros kertben tartani, most már dámot és szikaszarvast is! Ez komoly előnyt jelenthet az 500 hektár alatti kerteknek, melyekből esetleg a vaddisznót „kiűzte” az ASP.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*