fbpx

A Vadász Könyvklub Egyesület börzsönyi kirándulása

0

A Vadász Könyvklub Egyesület a járvány utáni első rendezvényét a Börzsönybe, az Ipolyerdő Zrt. Kemencei Erdészetének területére szervezte. Az egésznapos programon Varga Zoltán erdészetvezető és Darányi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre voltak vendéglátóink.

Az erdészet patinás épületében fogadtak bennünket, és a bemutatkozás után megemlékeztünk a napokban elhunyt dr. Zoltán Attiláról, aki 29 évig a Nimród főszerkesztője és emellett klubunk alapító tagja volt.

Az első programunk, Darányi László Nagyragadozók a Börzsönyben című előadása volt. Ezután a felkerestük a Kemencei Erdei Múzeumvasutat, amit egy rövid vonatozás követett. A következő állomás, az Erdészeti emlékmű volt (börzsönyi erdőkben, munkavégzés közben halálos balesetet szenvedettek nevei állnak a nagyobbik kövön, a másikon egy Áprily Lajos vers található). Ezt egy kis erdei séta követte, a Börzsönyi szintezési fő alapponthoz (Godóvár). Varga Zoltán ismertette ennek a jelentőségét és a hely kitűzésével kapcsolatos történetet is elmondta.

Ezután Királyháza felső vadászházhoz volt az úti célunk, ahová a Kemence-patak völgyében lévő, erdészeti úton jutottunk el. Ez a völgy hazánk egyik legszebb középhegységi völgye, ami összeköti Kemencét és Diósjenővel.  A 17 km-es út számos látnivaló és érdekesség mellett halad. A vadászházban megtekintettük, a sajnálatos módon megrongált, márvány emléktáblát, amit József főherceg  börzsönyi tartózkodásnak emlékére állította és helyízetek el. A finom és kiadós ebéd elfogyasztása alatt kötetlen beszélgetést folytattunk vendéglátóinkkal.

Az ebédet egy „hegyi autózás” követett, a József főherceg emlék műhöz. Útközben egy kis pihenőt tartottunk, ahonnét megcsodáltuk az elénk táruló panorámát, a verőfényben fürdő Ipoly völgyét és az Alacsony-Tátrát. A pihenő alatt Varga Zoltán ismertette az erdészettel, erdőgazdálkodással, vadászattal és turizmussal kapcsolatos tevékenységüket, majd folytattuk utunkat.

A szürkés-barnás andezitből készült, fekete márványtáblás, József főherceg emlékműnél Darányi László tartott rövid ismertetőt. Érdeklődve hallgattuk az emlékmű állag megóvásának körülményeit ill. a  Börzsöny, és ennek a környéknek vadászattal kapcsolatos történeteit.

A kirándulásunk végén a vadászháztól, a kivételezettek lovasfogattal mentek a Tűzköves-forráshoz. Itt  Pesek Géza, erdész kolléga emlékezett meg Bársony Istvánról és mondta el a forrással kapcsolatos mondát.

„Mondják: a hegy mélyében tartja fogva Hegyomlás Hóvirágot; s Hóvirág sír, sír, örökké sír, és könnyeiből bugyog ki a forrás. A víz hideg, mint Hóvirág szerelmet nem ismerő szíve, és olyan szűzi tiszta. Ez most a Tűzköves.”

A forrás előtti tisztáson, a Tűzrakós pihenőhelyen elfogyasztottuk a finom, friss pogácsát és a bátrabbak a hideg forrás vizével is leöblíthették a torkukat.

Az egész napos programon kiválóan éreztük magunkat, nagyszerűen szórakoztunk és fontos vadászattörténeti információkhoz jutottunk. Köszönet érte a Kemencei erdészet alkalmazottainak, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának, Darányi Lászlónak és a program előkészítőinek.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*