fbpx

Isten veled, Mangi néni

0

Hertelendy Margit akit a világ elsőként Gróf Széchenyi Zsigmond – az egyik legnagyobb magyar vadászírónk – feleségeként, majd pedig mindannyiunk Mangi nénijeként ismerhetett meg a világ. Összeházasodásukat követően Mangi néni legfőbb feladatának tartotta férje munkásságának töretlen támogatását, majd férje halála után addigi életműveinek és nevének megőrzését. A két világháború szinte teljesen lerombolta az addigi expedíciók és kutatások minden elemét, azonban mindezek ellenére Mangi néni a folytatásra ösztönözte férjét, aki ezt követően írta meg „Ünnepnapok” című könyvét, melyben így fogalmaz a hihetetlen asszonyról: „Minthogy könyvem a két világháború közti emlékeimet ismerteti, a mellékelt kép szereplői közül csak rólam lesz szó. Feleségemről – ki már az előző kötetet is megíratta velem – csak ez a rövid néhány sor emlékszik meg, hiszen nem is volt részese az elmondandó élményeknek. Leírásukban viszont annál tevékenyebb részt vett. Segítő tanácsa, lankadatlan lelki támogatása csaknem társszerzővé minősíti. Övé legyen hát ez a könyv is, valamint együtt zsákmányolt első szarvasbikánk emléke, utóbbi vadászéveim legszebb „ünnepnapja!”- e sorokkal kezdve ajánlotta feleségének újabb és talán legszebb művét. Mangi néni talán nem ragadott soha fegyvert, és nem volt a könyvek főszereplője, azonban láthatjuk milyen hatással volt férjére, és mikor Gróf Széchényi Zsigmondnak köszönjük a csodás értéküket soha el nem veszítő írásokat, gondoljunk mindenki Mangi nénijére is, hiszen, ha ő nincs, talán ezek a legendás művek sem születnek meg.

Lakatos Tamara

Mély fájdalommal búcsúzik tőle szerkesztőségünk, és köszönjük Mangi néninek, hogy hosszú éveken keresztül előfizetője volt a Magyar VADÁSZLAP-nak!

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*