A történet nem ott kezdődik, hogy megosztottuk a Vadászfeleselő vadőrökről szóló részét elsején – bolondok napján. Ez a tragikomédia sajnos jóval korábbról ered, minthogy mi gúnyt űztünk egy Facebook-posztban… De miből is?
A legtöbb olvasónknak a helyzet abszurditása miatt elsőre is kiviláglott, hogy sajnos ez bizony tréfa. A hivatásos vadászok sora továbbra is nyomorúságosan kiszolgáltatott, munkaóráikról, bérezésükről, járandóságaikról jobb, ha inkább szót sem ejtünk. Pedig kell! Ezért is szenteltünk neki egy, a megszokottnál egy kicsit hosszabb adást a YouTube-csatornánkon.
Elsején azután úgy osztottuk meg, hogy a videónak hála magához kapott a jogalkotó. Sajnos voltak, akik komolyan vették, de igazából nem kárhoztathatjuk őket. Sok vadásztársaság reményt vesztve áll a következő évek előtt, hiszen az egész ágazat olyan, mint egy ezer helyen lukas zsák. Az átfogó reformokra nincs felső akarat, a társaságok túlélése pedig esetleges.
Évtizedek óta próbálja a szakma a szocializmus központosított, tervutasításos gazdálkodási módszerét ráhúzni a piaci alapú vadgazdálkodásra, aminek az a vége, hogy a bizonyos létra legalsó fokán állók viszik a hátukon a nehezét, miközben a megbecsülésük is leginkább a páriákhoz mérhető, hiszen egy eleve hibás konstrukciót próbálnak toldozni-foldzni, „működtetni”.
Időben már visszaugrottunk a baj kezdetéhez, de ezzel párhuzamosan az egész oktatási struktúra úgy átalakítandó, ahogy van. Minek képzünk évente majd’ 100 vadgazda mérnököt, ha nem követeli meg a – vaddal szemben – szakma a felsőfokú végzettséget? Hogy lehet az, hogy zsigerelést csak videón látott mérnökök (!) jönnek ki az ország egyetemiről, de néhol a középfokú oktatásban is ez a helyzet… És mégis van, aki szívvel-lélekkel, az ereiben zöld vérrel tenné a dolgát a területért, ért is hozzá, magas szintű tudással szolgálna, de neki mi jár?
A kivételek szép példájáról írunk eleget a lapban, most térjünk oda vissza, ahonnan indultunk: az a bizonyos poszt, ahol a remény hiányában az emberek a viccbe is inkább kapaszkodnak, mint a holnapba… Most ismét van 4 év rendet teremteni ebben a fejetlenségben, de ehhez mi is kellünk, egyszeri vadászok: követeljük meg a szakmaiságot, de ne akarjunk beleszólni egyszerű puskaforgatókként, ha nem a mi dolgunk a vadgazdálkodás megszervezése, ösztönözzük az oktatási intézményeket a mend kiválóbb tudástranszferre. Nem lesz ingyen a vadűzés továbbra sem, de hogy „űzhetünk-e” tíz év múlva is vadat a magyar erdőben, ahhoz előbb a feltételeket kell megteremtenünk.
Szakmaiság, megbecsülés és megbecsültség, ágazati reform, a tervutasítás felülvizsgálata, szabad kéz a gazdálkodóknak. Amíg ez nincs, addig a komédiával kéz a kézben jár a tragédia.
Bódi Ábel
