„A katonát a lába teszi” – tartja egy régi bakamondás, hiszen a honvéd élete is múlhat azon, hogy milyen lábbelit visel: meddig menetelhet, megfagy-e a lába vagy tapad-e roham közben. És mondhatnánk ezt bizony a vadászra is, hiszen az elmúlt jó pár évben sokféle típusú bakanccsal megjártam a magyar erdőket, és a vadászat sikere – valamint élvezhetősége – nagyban függ a választásunktól, ezért álljon itt egy összefoglaló itiner a vásárláshoz.
Rengetegszer látom sajnos, hogy homoki bakvadászatokon egy-két vadásztársam magashegyi bakancsokban vág neki a királydinnyés dűlőknek, azután csodálkozik, hogy egynéhány kilométer múlva járásképtelen lesz. Egy lábbeli kiválasztásakor az első kérdés ugyanaz, mint a kalibernél: mire kell? Mert ez mindennek az alfája és ómegája, ettől függ a talp típusa, az felsőrész anyaga, a boka magassága. Tudom, persze, mindig hívogató a szép, amolyan vérbeli bergjéger bakancsok sokasága, rengetegen meg is veszik a status quo fenntartásáért, csak aztán az avatott szemek előtt nevetségessé válnak, mint az, aki megveszi a sokmilliós puskát, aztán azt sem tudja, hogyan kell betölteni. Egy dolgot viszont véssünk már most jól az eszünkbe: a legkevésbé a bakancson spóroljunk! Míg egy olcsóbb puska a vadászias lőtávon belül is képes segíteni az elejtőt, a rossz minőségű, olcsó lábbeli csak bosszúságot fog okozni és a végén a folyamatosan vásárolt, de silány bakancsok összértéke bőven meg is haladja majd a jobb minőségű, tartós társaiból az egy párét.
A talp
Na de vágjunk is bele ebbe a labirintusba! Elsőnek nézzük meg, hogy milyen területen vadászunk a legtöbbet, és milyen évszakban. A legfontosabb kérdés a talaj típusa, hiszen ettől függ a leendő választott talpa. Hála Istennek, az elmúlt évtizedek alatt egységesedett a talp keménységét illető jelzés. Ez a skála A-tól egészen E-ig megy. Az A-jelzésű a legpuhább, ezekkel jobb, ha el sem hagyjuk a betonutat, de azért még egy botanikuskertbe talán ezek is elmennek, ám ha már egy kicsit is köves – és a sziklástól még messze járunk – talajra érünk, akkor ezt felejtsük el.
A második szintnél kezdődik igazán a túrázásra, vadászatra alkalmas bakancsok sora. A B, valamint B/C típusoknak a talpa már merevebb, ami által egyrészt kevésbé érezzük a kövek, gyökerek és más „útonállók” talpunkra kifejtett, sokszor fájdalmas hatását, de merevsége és talpmintázata az ilyen cipőknek már jobb tapadást biztosít. Magyar viszonylatban, mivel hazánk jelenleg csak középhegységekkel büszkélkedhet, optimális „mindenes” lehet egy B-B/C talpú lábbeli. Ne gondolja senki, hogyha a Havasokba megy esetleg kirándulni, vagy vadászni, akkor a hegy ledobja magáról, amikor rálép az ember egy C-nél kisebb jelölésű bakancsban, de magunkkal szúrunk ki. Gondoljunk arra, hogy nem véletlen alkottattak meg kaliberek sem, hisz van, amelyik laposabb röppályával bír még 300 méteren is. Persze egy 8×57-essel is el lehet lőni ilyen messzire, csak ki kell céloznunk a vadból, nem lesz tiszta a találat, egyszóval nagyon megnehezítjük a saját dolgunkat. Folytathatnánk még az E jelzésű talpakig a sort, de igazából C fölött már csak azoknak a jégereknek lesz rájuk szüksége, akik még gleccsereken is áttörnek az áhított vadért, hisz ezek már vérbeli magashegységi bakancsok, olyan merev talppal, hogy a legkisebb sziklaperemecskében is kiválóan megakad és tart. Ha valaki ilyen vásárlására adja a fejét, mindenképp bizonyosodjon meg róla, hogy hágóvas-kompatibilis-e az adott darab!
A talprész tapadását segítő rücskökről és bordázatokról nem érdemes különösebb szót ejteni, hiszen általában együtt jár a „durvaságuk” a bakancs ajánlott felhasználási módjával. Azonban egy dologról talán illik megemlékeznünk, mégpedig arról a bizonyos sárga kis jelzésről, amely megannyi lábbeli talprészén (vagy dobozán) ott virít, büszkén hirdetve, hogy a gumi bizony Vibram. A név eredete nem egy roppant furcsa ötvözetet alkotó anyagok kezdőbetűiből olvasandó, hanem feltalálójának nevét rejti, aki nem volt más, mint Vitale Bramani. Az olasz származású hegymászó azután állt neki az új, jó tapadást biztosító bakancstalpak fejlesztéséhez, miután hat barátja sajnos életét vesztette az elégtelen lábbelik miatt. Azóta tökélyre fejlesztették az anyagot, és mára rengeteg gyártó alkalmazza is – nem véletlenül.
A felsőrész
Ha megvan, hogy milyen típusú bakancsot szeretnénk, akkor a következő dzsungel, amin át kell magunkat verekedni, az a felsőrész anyaga. Hiszen A-tól E-ig, mindegyiket gyártják szintetikus, gore-tex, hálós vagy bőr, illetőleg ezek bármely arányú keverékével ellátva. Mielőtt elveszünk az anyagrengetegben, döntsük el, hogy mekkora távolságot szeretnénk megtenni bennük, és persze milyen súllyal. Mivel egy átlagos vadászfelszerelés közelít a tíz kilogrammhoz, ezért érdemes magasabb szárút választanunk, és már csak azért is fontos a boka megfelelő rögzítése, mert mégiscsak töltött puskával mászkálunk, ha kifordul a lábunk és ráesünk a fegyverre, akkor bizony rút dolgok is történhetnek.
A magas szárnak persze több előnye is van. Én például kifejezetten gumicsizmaellenes vagyok, ezért a vadászbakancsom – amelyről még majd szólok – magasabb szárú, ráadásul teljesen bőr, hogy a szittyókban se érjen az a kellemetlen meglepetés, hogy befolyik a víz. (Egyébként nem szokott különösebben érdekelni, ha mégis megtörténik, hisz általában a vadászatnak egy zárt térben van vége, ahol levehetem és megszáríthatom.)
Ha már a teljes bőr lábbelikhez érkeztünk, meg kell vallanom, ambivalens érzéseim vannak velök kapcsolatban, annak ellenére is, hogy én még egy ilyet koptatok. Először is le kell szögeznem, hogy számomra a vadásztradíciók a lehető legfontosabbak, ha tehetném, bőrnadrágban is aludnék. Épp ezért, ahogy már említettem, a bakancsom is állatéletekbe került, még a belseje is, tehát tényleg egy örök darabról van szó. Ez a „báli cipellő” egy B/C talpú szörnyeteg, megjártam már benne az Alpok és a Tátra sziklás csúcsait, mindig kiszolgált, ahogy kell, talán egyetlen túrázásra előnytelen tulajdonsága, hogy anyagából eredően piszok nehéz. Vadászatra azonban optimális – gondolnánk. Csakhogy egyszer, egy szép téli hajnalon elindultam benne a sívó homokon dámvadra cserkelni, és a beste bakancs nekifogott „ordítani”! Nem túlzás, a bőr olyan hangosan nyekergett minden lépésnél, hogy kénytelen voltam merev lábbal tovább botorkálni, persze nemhogy lövést nem tettem, de vadat sem láttam!
Nem csupán a hagyomány az, ami miatt bőrbakancsot húzunk a lábunkra, hanem mert rengeteg jó tulajdonsággal is bírnak. Megfelelő ápolással – amelyről lesz még szó – a szár tetejéig lehet gázolni a patakokban, mocsarakban, nem kell félnünk attól, hogy beázik. Emellett a hőt is jól tartja, ami nyáron nem túl előnyös, de télen annál inkább! Ráadásul meg kell említenünk azt, ami túrázás során abszolút nem jön elő, hogy bizonyos fokig még védi is a lábunk egy jó bőrből készült cipő, márpedig erre egy sikeres kiülés után bizony lehet szükség, hisz mégiscsak éles késekkel dolgozunk fel akár több mint száz kilós, tehetetlen testeket.
Na, de mielőtt elmegyünk a munkavédelmi bakancsok jelenleg abszolút irreleváns taglalásába, térjünk is át a sok mítosz övezte gore-texre. Ez az anyag valójában egy hihetetlenül vékony membrán, ami mindenre is jó. Persze csodát nem tesz, ne essünk ilyen negédes lázálmokba, hogy feltalálták a tökéletest, hisz azt talán csak megközelíteni lehet, amit ez az anyag viszont egész jól abszolvál. S hogy miként lehet valami egyszerre szél- és vízálló, miközben lélegzik is? Hiába a gyártók szép marketingszövege, azért ez nem vízállóság, mert olyat maximum a gumicsizma tud tartósan, azonban mivel a gore-tex pórusai sokkal, de sokkal apróbbak, mint egy hétköznapi vízcsepp, ezért, ha átgázolunk benne pocsolyákon, vagy vízmosásokon, akkor azt még száraz lábbal átvészeljük. Ráadásul ennek a membránnak köszönhetően a lábunk által kibocsátott pára minden akadály nélkül tud átsuhanni a kis „lyukacskákon”. Akkor hogyan lehet szélálló? Kevesen tudják, de erre is van egy bizonyos index, aminek az átlagos gore-tex bőven megfelel, hiszen az anyag 0,1 négyzetméterét érő 1 köbláb (28,3 liter) levegő maximum egy perc alatt jut át. Ezen jellemzői, valamint roppant súlytalansága miatt a ’70-es évek óta „hasít”, nem véletlen, hogy mára szinte teljesen leuralta a túra- és vadászbakancs piacot.
A bőr és a gore-tex mellett meg kell említenünk a különböző vászontípusokat (például a gyöngyvásznat), valamint a „meshnek” hívott nagyon könnyű, hálószerű anyagokat, azonban ezekből valamirevaló vadászatra szánt lábbeli aligha készül, hiszen vagy nagyon specifikus lábbeliket, mondjuk futócipőt gyártanak belőlük, vagy olyan olcsó darabokat, amelyek a második használatnál több fej- és lábfájást okoznak, mint illendő volna.
Hogyan ápoljuk a bakancsot?
Ahogy már próbáltam rá célozni, a puskával abszolút megegyező fontosságú a bakancs egy vadászat során. Már csak ezért is pontosan olyannyira kell figyelnünk a karbantartására, mint másik hű társunknál. Sőt! Míg a puskánkat nem feltétlenül sütjük el egy vadűzés alkalmával, addig a bakancs mindenképp aktív használatban van. Ráadásul a felragadt sár a cipő felsőrészét erősen kikezdi, a varrásokat megrágja, a bőrt szárítja, a gore-texet széterodálja. Ha csak letöröljük, vagy lecsapatjuk róla a földet, már nagy szolgálatot tettünk, de van tovább is!
Először is, ha nekifogunk bakancsot pucolni, akkor hasonlóan a puskához, először szedjük egy kicsit szét, ami itt a fűzőkre értendő elsősorban. Ha ez megvan, akkor langyos vízzel átitatott ronggyal töröljük át, keféljük le. Fontos megemlíteni, hogy a forró víz pont olyan káros, mint a forró levegő! Ezért nem tisztítjuk kézmelegnél magasabb hőfokú vízzel a lábbelit, és ezért nem tesszük száradni a kemence ajtajához, vagy a tábortűz szélére! Ha szépen megszáradt, akkor jöhet a felületkezelés, impregnálás, amihez számtalan termékkel bombáznak bennünket a gyártók. A magam részéről csak waxolni szoktam a bőrbakancsom, a nyárit viszont túraboltban vásárolt impregnálósprével fújom le. Ha ez is megvan, a legjobb, ha nem tesszük le a dohos pincébe, hanem egy szobahőmérsékletű, napfénytől zárt, viszonylag száraz helyen tartjuk, azaz a cipősszekrény egy magától értetődő „niche” lehet a bakancs számára két használata között.
Az ápolást azért is vettem a bakancsválasztás végére, hiszen nem mindenki szeret elpepecselni, babrálni a „báli topogókkal”, ezért jobb, ha igénytelenebb darabot választ. A használat tekintetében pedig Magyarországon tehát szerencsénk van, hiszen egy jól megválasztott bakanccsal, minimális nyűggel az év egészére van megfelelő lábbelink, hiszen nem kell egy külön bakancs – sajnos – a Kárpátok kétezer méteres bérceire, meg még két másik a Kárpát-medence különféle tájaira. Természetesen, mint oly sok minden, ez is pénztárcafüggő, de hihetetlen nagy szolgálatot tud tenni és még élvezetesebbé teheti a vadászatot, ha nem rontja a közérzetünket a lábunkba nyilalló fájdalom vagy vízhólyag. Apropó, a méretet mindig úgy válasszuk ki, hogy vigyük magunkkal a vásárlásra azt a zoknit, amiben majd használni szeretnénk a vágyott bakancsot, járjunk benne körbe az üzletben, amelyek közül sokban már kifejezetten „bakancstesztpálya” is található. Mindig úgy válasszuk meg a cipellőt, hogy tegyük fel magunkban a kérdést: vagánykodni akarunk, vagy használni és élvezni a benne töltött időt? Ha előbbit, akkor ajánlom a legjobb Himalája-hódító gyártók minimálbér körüli árral megtalálható termékeit, ha viszont utóbbit, akkor legyen az első az, hogy feltérképezzük a saját igényeinket, a használat gyakoriságát, és a talajt, amit róni szeretnénk majd benne.
