fbpx

Megfogták az orvnyulászt

0

A vadászat ősi ösztönét a törvények mára szépen keretezik. Vannak azonban olyanok, akik fittyet hánynak ezekre és így akarnak hódolni az elhívásnak. Így tett az a szegedi férfi is, aki Kömpöc mellett igyekezett magának nyúlt (szándékos) keríteni. Azon kívül, hogy a mezei nyúlnak nincs még itt az idénye, a férfi

engedély nélkül, kisgolyóssal, éjjel, hangtompítóval

akarta terítékre hozni. A lövést azonban elvétette és a helyi vadásztársasági tagok pedig már előre szóltak a rendőrségnek, így gyorsan igazoltatták is miközben hazafelé tartott a tettes. Ekkor megtalálták nála a ki tudja honnan szerzett .22-es, hangtompítóval szerelt kisgolyóst és egy szélpuskát (a légpuska régies neve – a szerk.).

A férfi ellen az ügyészség orvvadászattal és lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetést is kér.

 

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*