fbpx

Környezetbarát golyós vadászlőszerek

0

Fázósan kucorogva, igen szellős magaslesen vártam a szóróra kijáró dámokat. Közben egyfolytában szakadt a havas eső, ami meglehetősen kellemetlenül érintett. Ennek ellenére módfelett örültem, hogy végre-valahára eljutottam erre a lesvadászatra, hiszen 2020-ban a járvány miatt igazán nem dúskáltam a lehetőségekben.

Előre dőlve, a testemmel védtem a sűrű, hideg csapadéktól .243 Winchester kaliberű Merkel puskám céltávcsövét és zárszerkezetét. Valóságos birkatürelemmel vártam a dámokat. Egy csapos bikát szerettem volna elejteni közülük. Elsőként azonban egy szénfekete, három-négyéves kan váltott ki a szóróra. Arra nem volt „jogosítványom”, így hát csak kedvtelve szemléltem a jó étvágyú sertevadat, aki, miután jóllakott, egy bokor tövébe húzódott. Szembeszéllel, lemerevedve lesben állt. Vajon mire vár? – töprengtem. Hamar rájöttem: az enyhe emelkedőt borító ritkás, lombjukat vesztett fák-bokrok közül dámcsapat óvakodott elő. Vegyes társaság: egy nagy lapátos, egy kanalas bika, aztán egy csapos, valamint tehenek és borjak. Alig értek a csemegéhez, amikor rájuk rontott a kan, bőszen megkergetve őket! No fene! – csodálkoztam. Azok átszaladtak a dombon, a disznó pedig kényelmesen visszakocogott a helyére, a bokor mellé. Ez a jelenet hamarosan még háromszor megismétlődött! Akkor persze már „leesett a tantusz”, tudtam, mindez nem kenyéririgységből történt, hanem a disznó egyszerűen játszott a dámokkal. „Fogócskáztak”. Soha meg nem érintett egy dámot sem futás közben, és ők is csak tessék-lássék menekültek előle.

Aztán a nagy bika megunta a játékot, odament a kanhoz, és széles, csipkés lapátjával ráhúzott a testére. Nem nagyot, csak akkorát, hogy észrevegye magát. Erre az egyébként jóagyarú sertevad tüntetően duzzogva elvonult. Én hagytam a dámokat nyugodtan táplálkozni, s csak akkor mértem rá a puskámat a csaposra, amikor – feltételezésem szerint – már jóllakott az egész csapat. Az éles puskaszó pánikszerű menekülésre késztette a rudlit. A spíszerem összeesett, majd feltápászkodva a többiek nyomában iparkodott, de hamarosan eldőlt.

Mellé lépve megállapítottam, hogy pontosan a lapockacsont mögött, középen találtam el, túloldalán jó kimeneti nyílás látszott. Tüdőlövés végzett vele. Az akkor általam használt amerikai Black Hills Gold lőszer 5,5 grammos (85 graines) Barnes TSX márkanevű, fúrt hegyű, tiszta rézből készített lövedékkel ellátott muníció ismét jól működött. Az ilyen, homogén rézből készült lövedékkel szerelt töltények – véleményem szerint – legtöbb esetben kiváló alternatívát jelentenek az ólombetétesek mellett. Utóbbiakat manapság sajnos szinte kiátkozza a „sötétzöldek” szította állásfoglalás. Ami nagyon kevés igazság van az ellenük felhozott vádban, az az, hogy a régimódi, becsapódáskor aránylag gyorsan széteső, Soft Point jellegű lövedékekből nem kis mennyiségű ólomszilánk-darabka kerül(het) a vadhúsba. Nem vonom kétségbe, hogy ez a feldolgozóknak vagy a konyhában problémát jelent(het), viszont azt megelőzően a kívánt helyre becsapódva a vad gyors halálához, kíméletes elejtéshez vezet. Ami szerintem fontosabb érv – az ólom mellett.

Azonban korántsem minden ólommagos lövedéktípus „fröcsögős”, ha erős csontot ér. Gondoljunk csak a forrasztással az ólommagot a tombak-köpennyel egybekötött, úgynevezett „bondad” típusúakra. Azoknál az optimális felgombásodás szinte minden esetben bekövetkezik, míg a vadtestbe kerülő ólommaradvány elhanyagolható mértékű. Szinte semmi. Mégis be akarják tiltani, a többi ólombetétes konstrukcióval együtt, minden körültekintő mérlegelés nélkül, egy fedő alá véve az összeset. Holott ez a drákói tiltás ebben az esetben több mint logikátlan. Csak a „szakemberek” tudatlanságáról, netán az így vagy úgy történő megvesztegethetőségükről tesz tanúbizonyságot. Ennek immár érzékelhető előjele, hogy egyes német tartományokban, az USA némely tagállamaiban, és újabban Dánia egész területén megtiltották az ólmot is tartalmazó lövedékű golyós muníciók használatát! Kivétel nélkül az összes ilyen konstrukciót. Nagy valószínűséggel utánuk hamarosan újabb országok következnek, „birkaként” kocogva egymás nyomában.

Noha valós tények alapján következetesen tagadom, hogy csupán a homogén lövedékek jelentik az egyetlen létező környezetbarát lehetőséget, abban viszont készséggel egyet értek, hogy az általam kipróbáltak valóban kellő mértékben hatásosak. Tehát nem ördögtől való a rendszeres alkalmazásuk. No, persze nem teljesen kiiktatva az ólombetéteseket, egyoldalúan – mondhatni: csúcsbután – korlátozva a választási lehetőségeinket. Az ezekhez a konstrukciókhoz vezető út egyik legismertebb állomását a ljubljanai dr. France Avcin (1910-1984) által kifejlesztett, s évtizedeken át az osztrák Hirtenberger tölténygyár által kínált úgynevezett ABC lövedéktípus képezte. Lényegét tekintve ez egy réz és cink ötvözetű áramvonalas lövedék, a csúcsában elhelyezett kicsiny ólommaggal, ami becsapódáskor a deformálódást segítette elő. Ezt a találmányt követték aztán az ólmot már egyáltalán nem tartalmazó, tiszta rézből és rézötvözetből esztergált lövedékek. Melyek voltaképpen három fő csoportra válaszhatók szét. Első a becsapódás után nagyobb alakváltozás nélkül egészben maradók „kasztja”, melyek kisebb és közepes kaliberekben megfelelőek lőtéri használatra, esetleg szőrmés kártevők vagy fajdfélék vadászatára, nagy kaliberben pedig az afrikai vastagbőrűekre. A második kategóriába tartozók a becsapódáskor rendszerint négy (de lehet kevesebb és több is) sziromra nyílva, szépen gombaformára deformálódnak. Pontos találat mellett jól ölnek, s legtöbbször átütik a vad testét. Magam főleg ezek közül választok, amikor homogén lövedékű tölténnyel szándékozom vadászni. Végül harmadik a részben széteső típusúak köre. Ide tartozik például a német Sax jelzésű, aminek nagyszerű a stophatása és az átütőereje. Ez egy műanyag csúccsal lezárt, üreges hegyű lövedék, melynek az eleje becsapódás után ripityára zúzódik, ugyanakkor a hátsó része tökéletesen egyben marad, s rendszerint áthatol a vadon.

Figyelemre méltónak tartom, hogy kezdetben nem környezet- és vadhúsvédelmi okokból konstruálták ezeket, hanem azért, mert igény támadt olyan lövedéktípusra, ami kimagasló ballisztikai érdemek mellett, nagy becsapódási sebességnél – gondolok itt egyebek közt a .300 Weatherby Magnum vagy a .30-378 Weatherby Magnum közeli találatára – is tökéletesen megbízhatóan viselkedik, vagyis becsapódás után nem szakad rögtön cafatokra, hanem eredeti átmérőjének 2-2,5-szeresére gombásodik fel, bármilyen szögből üti is át a vad testét. Alighanem az amerikai Barnes X lövedék volt az első a sorban, amit a homogének közül kifejlesztettek. (Elnevezésében az X jelzés onnan származik, hogy a becsapódáskor kinyílt „mag” négy erős szirma szemből ilyen formát mutat.) Ennek a lövedéknek azért voltak a „gyermekbetegségei”. Például rettenetesen sok réz lerakódást hagyott maga után a csőben. Ma már javították ezt a konstrukciót – sokkal prímább a Barnes TSX és a Barnes TTSX – tehát ez a hátrány immár nem jellemző.

Tudomásom szerint az amerikai HT lövedék palástján alkalmaztak először súrlódáscsökkentő körbordákat, ami miatt kisebb felületen érintkezett a huzagolással. Ez persze jótékonyan hat a gáznyomásra, mindemellett lényegtelenebb lerakódásokat tapasztalunk. Igazán nem tartott sokáig, míg ezt a pozitív újítást szinte minden más cég is átvette, s ma már széltében-hosszában gyártja. Akik pedig nem, vagy igen, de még „rátettek egy lapáttal”, azok molibdén-diszulfid anyaggal vonják be a felületét, mint a GS Custom HV. Van olyan lőszergyár is, többek közt a svéd Norma, amely vékony, ezüstszínű, valószínűleg nikkelbevonatot alkalmaz. Az ilyen homogén rézlövedékek üreges hegyűek, kényszertörési belül vonalakkal, s többnyire különböző színű műanyag csúcsban végződnek. Hátsó részük gyakorta csónakfar-szerű formát kap, emiatt áramvonalas torpedóhoz hasonlítanak. Utóbbi kiképzés, bár meg kell hagyni, nagyon jól fest, vadászias lőtávon belül abszulút semmiféle előnyt nem produkál a hagyományos végződésűekkel szemben.

Hátrányaikat tekintve – az ólmot tartalmazókkal szemben – meg kell említeni, hogy a réznek sokkal kisebb a fajsúlya, ebből következően, ha azonos tömegű homogén lövedéket hozunk létre, az jóval hosszabb lesz, mint a megszokott ólombetétes. Következésképpen sokkal mélyebbre kell ültetni a töltényhüvelybe, ami viszont a hasznos lőporkapacitás rovására megy. Ugyanakkor a puska cseppet sem biztos, hogy jól hordja, hiszen mind a kezdősebesség, mind a lövedék hossza eltér attól, amihez a huzagolást gyárilag optimálisra „hangolták”. Ezért aztán legtöbbször a megszokottnál valamivel kisebb tömegű, homogén lövedéket alkalmaznak. Példának okáért, míg a .30-06 Springfield kaliberű ólombetétes lőszerek között a leggyakoribb tömeg 11,7 gramm (180 grain), addig az ugyanarra a célra kínált Norma Ecostrike jelzésű homogéné csupán 9,7 g (150 gr). A könnyebb lövedék hosszúsága megfelelő, s gyorsabban repül, mint a nehezebb, ezért elérhető vele ugyanaz a becsapódási energia.

Sajnos az ilyen „környezetbarát” laborálású vadászlőszerek módfelett drágák. Nem véletlen! A réz világpiaci ára pár esztendeje tudniillik durván négyszerese volt az óloménak.

Mivel jómagam eleddig nem ejtettem el több száz nagyvadat ilyetén homogén lövedékű töltényekkel, hanem csak jóval kevesebbet, ezért nem tudom biztosra venni, mennyiben általánosítható az a megfigyelésem, hogy noha a lövedék minden egyes esetben keresztülütötte a célba vett, lapockacsont mögött eltalált nagyvadat, de a vérzés többnyire csak később kezdődött el, mint amikor ólmot tartalmazó lövedéket használtam. (Már amikor nem rogyott tűzben…) A réz sokkal keményebb, mint az ólom. Bizonyára ez okozza a kiváló behatolóképességet, egyben átütőerejét.

Bár saját praxisomban szerencsére még nem fordult elő, de hallottam olyan horrorisztikus esetekről, amikor a homogén lövedék a vad testében éles szögben elfordult, s másfelé vette az irányt, veszélyeztetve a „hátországot”. Nem vonom kétségbe, hogy ezek valóban megtörténtek, ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy nem kizárólag homogén lövedékű lőszerek használatánál fordulhat elő. Saját példát említve: Zalában, a több generációs kiváló erdész-vadász Hopp családról nevezetes Bánokszentgyörgy mellett, egy kölcsönkapott 9,3×62-es puskával, ahhoz cseh 18,5 grammos Soft Point Sellier&Bellot töltényt használva, szépen terítékre hoztam egy gímtehenet. Igen ám, de csak a tombak burkolat maradt a vadban, az ólom „mag” belül oldalra fordult, s egy távolabb, oldalt álló borjút is leterített… „Kontárdublénak” mondják az ilyet, bár ebben az esetben ártatlan voltam, mint mondjuk egy ma született bárány, lévén a két szarvas nem egymás mögött helyezkedett el.

Mint fentebb már említettem, most is hangsúlyozom: a jól megválasztott homogén réz lövedékek nem rosszabb hatásúak, mint a tekintélyesebb múltra visszatekintő ólombetétesek. Ennek dacára a régi típusú lövedékkekel szerelt töltények használatát sincs értelme betiltani, különösen addig nem, amíg tárgyilagos, teljesen megbízható, a vadászati gyakorlaton alapuló tanulmányok nem készülnek a homogén lövedékek hatásáról.

Ha belátható időn belül mégis ránk kényszeríti az Európai Unió megfelelő szerve ezt a tiltást, ámde valaki cseppet sem rajong a homogén lövedékű lőszerekért, nem muszáj letennie a golyós vadászpuskát: számára ajánlható például az 1898-ban alapított, patinás német Brenneke cég TUG (= Torpedo Universal Bullet) Nature+ jelzésű lőszere, amelynél ólombelső helyett frappáns módon ónt alkalmaznak. A választék „ónos töltények” vonatkozásában manapság ugyan nem túl széles, de örvendetes módon egyre bővül.

Kovács László

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*