fbpx

Vaddisznó lehetett a salgótarjáni medve

0

Mi is megírtuk, hogy a múlt héten medveészlelést jelentettek Salgótarján közeléből. Egész pontosan a zagyvapálfalvai szeméttelep közelében látták – a hírek szerint nyolcan is – a nagyragadozót. Úgy tűnik, azonban mégsem medvét láttak, akik látták.

Salgótarján Facebook-oldala közölte a hírt, miszerint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei nem találtak bizonyítékot a szeméttelep környékén arra utalóan, hogy a közelmúltban medve járt volna arra. Ellenben vaddisznótúrásból és -nyomokból annál többet.

Valószínű tehát, hogy a bejelentők egy jól megtermett vaddisznó kant láttak, és ezesetben szó sincs medvéről. Még a mi cikkünk végén is szót ejtettünk róla, hogy sok medvéről szóló bejelentés érkezik tévesen a hatósághoz. Nos, úgy tűnik, ebben az esetben is erre láthattunk példát.
Ennek ellenére a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság továbbra is fokozott elővigyázatosságra szólítja fel az erdőjárókat, hiszen, ha most nem is medvét láttak, nincs kizárva, hogy a környékbeli erdőkben tanyázik egy-egy példány.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*