fbpx

Programajánló – Vadászati Kultúra Ünnepe

0

Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumában rendezik meg a Vadászati Kultúra Ünnepét.

Az október 8-i esemény a Vadászati Kulturális Egyesület és a Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeuma közös szervezésében kerül megrendezésre. Az ünnepségen lesz solymászbemutató, a megnyitóban közreműködik a Kiskunsági Vadászkürt Egyesület. A rendezvényt Pálinkás Róbert, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke és a Helikon Kastélymúzeum igazgatója nyitja meg.

Ezután sor kerül a VKE kitüntetéseinek és a ,,Vadászalkotók – alkotó vadászok” című képzőművészeti pályázat díjainak átadására, majd a pályaművekből álló kiállítás megnyitására. A tárlatot Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke nyitja meg. Folyamatos programként Hidvégi Béla dedikálja könyveit és szakmai tárlatvezetést tart.

A rendezvényen kerül továbbá bemutatásra Szegedi László Társak vagyunk (Csak mi ketten) című filmje, mely egy vadász és vizslája kapcsolatát dolgozza fel. Az előzetes már megtekinthető a YouTube-on:

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*