fbpx

Grófi kisgolyós

0

Aligha tévedek, amikor azt állítom, hogy immár több emberöltő óta a földkerekség legnépszerűbb golyós tölténye a meglehetősen jelentéktelennek látszó .22 Long Rifle. Röviden annyit róla, hogy felbukkanását a vadásztöltény-evolúció „családfáján” csak az európai illetőségű .22 Flobert (1845) és az észak-amerikai .22 Short (1857), valamint a .22 Long n(1871) elnevezésű lőszerek előzték meg.

A .22 Long Rifle az 1880-as években jelent meg, s voltaképpen úgy hozták létre, hogy a .22 Short peremgyújtásos hüvelyét meghosszabbították. Kezdetben 0,32 grammnyi (5 grain), igen jó minőségű fekete lőportöltet által fejlesztett gáz indította útnak a 2,6 grammos (40 graines) ólomlövedéket. 1890-től kezdve azonban már modern nitrolőporral látták el. Népszerűségére jellemző, hogy világszerte évente állítólag több ezer milliárd (!) darabot készítenek belőle!

A Hornady cég 2,6 grammos, HP jelzésű, üreges hegyű lövedékének kezdősebessége 354 m/s, a csőszájnál mért energiája pedig 163 joule. Levente-, és kispuskák működtek/működnek vele. Elsőrangú kártevőgyérítő, hangja diszkrét, s a hozzá való fegyver – mondhatni – semekkorát sem rúg vissza. Hatása viszont, kicsinységét figyelembe véve, felettébb imponáló.

Széchenyi Zsigmond fegyvere ma a Természettudományi Múzeum tulajdona

Nézzük, mit írt róla gróf Széchenyi Zsigmond Afrikai tábortüzek című könyvében! „Elemista korom verebészései csakugyan a flóbertpuska csillagképének jegyében teltek… De most nem arról a hajdani, halkan csesszenő gyerekpuskáról akarok írni, hanem itteni »afrikai flóbertemről«, amit ma »Walter-karabély«-nak hívnak. Én mégis flóbertnek mondom, holott tulajdonképpen nem az, hiszen erősebb, messzebb hordó, komolyabb fegyver annál. Ennek töltényében még lőpor is van, míg a régi flóbert csövéből csak a gyutacs lobbanása hajtotta ki a pici ólomgolyót. De kaliberük – már én inkább kalibert mondok »öbnagyság« helyett – ugyanaz: 5,6 milliméter. Ezért tisztelem hát a Waltert, néhai gyerekpuskám iránti kegyeletből, flóbertnek… Magam sem hittem volna, hogy ez az igénytelen lőszerszám – melynek otthoni teendője egy-egy varjú, szarka, kóbormacska, vagy legfeljebb esti legelőre kibóklászó »konyhanyúl« lecsettentése – mi mindenre képes, ha megfelelő alkalomhoz jut. Hogy többet ne mondjak – még zebrát is lőttem vele, mégpedig nem is egyet!”

Ezek után megemlíti, hogy afrikai túzokot is elejtett vele, „tanúk által hitelesített kétszázhetven lépésről”. Sőt, mi több: gepárdot és sivatagi hiúzt, avagy karakált úgyszintén terítékre hozott ilyen puskával. Gyorsan hozzáteszem, hogy ma már ezek a fegyvertények cseppet sem nevezhetők etikusnak. Óriási ugyanis a sebzés esélye. Olvasóim közül lehetőleg senki se próbálkozzon ilyesmivel! Korunk szemlélete és a törvény egyaránt tiltja!

Őszintén szólva nem hiszem, hogy mondjuk másik nagy afrikavadászunk, Kittenberger Kálmán kizárólag gyöngytyúkokat ejtett el Afrikában szeretett .22-es félautomata Winchesterével. (Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy az a hasonló teljesítményű, de nem azonos .22 Win. Automatic lőszerrel működött .) „Otthon is használom a Waltert – folyatja Széchenyi –, sebágyban fekvő szarvastehén, vagy gyenge bika kivégzésére, téli selejtezés idején. Persze ott is csak kivételesen, lábra kapni már nem tudó, súlyosan sebzett vad esetében. A nyolc-tíz lépésről, gondosan a fültőre lőtt Walter-golyó ugyanolyan gyorsan és biztosan végzi a dolgát, mint bármily nagyobb méretű lövedék. Ráadásul sokkal halkabban és lényegesen olcsóbban…”

Ezt a .22 Long Rifle kaliberű Walter-, helyesen írva: Walther kispuskáját – bár az is lehet, hogy egy másikat – Alaszkába és Indiába úgyszintén magával vitt e. Előbbi helyen sajnos a rideg tábori körülmények között valahogy letörött a célgömbje. Széchenyi, jobb híján, gyufaszálból faragott rá újat, úgy próbált fókát elejteni vele – sikertelenül.

Széchenyi gróf felettébb kézies vadászpuskáját úgy vélem, érdemes és érdekes lehet röviden bemutatni. Íme, tehát a grófi huszonkettes…

Az 1886-ban alapított, ma is létező, főleg az öntöltő pisztolyairól és kiskaliberű sportpuskáiról elhíresedett német Waffenfabrik Walther cég 1930 körül fejlesztette ki .22 Long Rifle kaliberű puskáját, s mindjárt kétféle kivitelben kínálta a nagyérdeműnek. A Modell I-es kifejezetten gyakorlásra készült (persze kiskártevők vadászatára is elsőrangú volt), 520 milliméteres csővel, míg az M II-es, mondhatni, egyszerre volt sport- és vadászpuska, a maga 622 milliméteres csövével. Teljes hosszúságuk 1000, illetve 1100 milliméter volt. Utóbbinak állítható volt az irányzéka, hasonló, mint a sokkal későbbi cseh Brno M ZKM 452-é. Biztosítójuk szintén eltért egymástól. A M I esetében az agynyakon helyezkedett el a recés tolóka, míg az M II-nél „katonásan” félkörívben forduló zászlós jellegű. Nem tudható a kettő közül Széchenyi melyiket vett e meg, magam úgy vélem, alighanem inkább az M I-et forgatta. Arra jobban illik az általa papírra vetett „karabély” szó.

Az 1990-es években került a kezembe egy ilyen, ma már sajnos nem eredeti tusú, hanem módfelett sportosra átagyazott Walther, ami Anders Hjortebrink puskaműves barátom tulajdona. Nála nézhettem meg alaposabban ezt a fegyvert, próbálgattam annak működését.

Mind az M I, mind az M II azonos zártesttel (tokozattal) és szerkezettel bír. Teljes joggal nevezhetők tehát tolózáras ismétlőknek – amikor kézzel repetálunk –, valamint félautomatáknak úgyszintén – amikor a puska maga végzi ezt a műveletet. (Erre utalhat a Széchenyi-szövegben található „gépfegyverezés”.) Ha kezelője csőretöltésnél teljesen lenyomja a zárfogantyút, akkor a lövést követően annak felemelésével és hátra húzásával-visszatolásával, lefordításával lehet újratölteni. Viszont amennyiben vízszintes helyzetbe állítja, akkor a puska félautomataként működik. A fegyver „öntölt és önürít”, minden ravaszérintés után. (Sorozatolni persze nem lehet vele, maximum akkor, ha elromlik a szerkezete.) Ki hogy szereti – úgy használja. A szemlét követő gyakorlati próbán kiderült, hogy bár nagyon pontos mindenkor, de teljesen máshová hord, ha repetálva tölt újra az ember, és attól eltérően, amikor félautomataként működtetjük. Tehát, vagy csak egyik ismétlési móddal érdemes használni, vagy pedig megjegyezzük, hogy a másikkal hová hord a lőlapon, s ha átállítjuk, akkor annak megfelelően célzunk.

Eme puskához öt-, és kilenc férőhelyes kivehető sortár tartozik. Utóbbival – csőretöltve – a fegyver valóban tízlövetűként szolgál, ahogy Széchenyi írta. Elsütőbillentyűjének az érzékenységét egy pici csavar segítségével lehet az adott személynek tetszően beállítani. Fémrészei mélykékre felületkezeltek, agyazása közepes minőségű európai diófából kialakított, pisztolyfogásos, kézzel vágott recézéssel. A tus bakelit agytalpban végződik. A szíjkengyelek a szokásos helyeken, vagyis az előagyban és a tus alján vannak csavarokkal rögzítve. A Walther M I tömege üresen körülbelül 2 kilogramm, míg az M II cirka 3,2 kiló.

Széchenyi hűséges Walther kisgolyósát (vagy immár egy másikat, azonos gyártmányút) Indiába is magával vitte. Ahogy feljegyezte, kínkeservesen, nehezen indultak be az ottani vadászatai. Calcuttában időzve, hotelszobájának ablakából vett észre egy annak az épületnek a tetején lévő zászlórúdra telepedett héját. Úgy 80 lépés távolságra „trónolt” tőle. No hiszen! Gyorsan jött a frappáns ötlet: a diszkréten csattanó fegyverrel úgy kell eltalálnia a madarat, hogy az utána beleessen az utcán kavargó egzotikus tömegbe. Nem sikerült, kétszer hibázott. Sajnos ezt a könnyelműségét nem tudom „megbocsátani” legkedvesebb vadászírómnak. Lévén mindez egy rettenetesen túlzsúfolt, kaotikusan hömpölygő tömegű nagyvárosban történt, s a .22 Long Rifle lövedéke már 30 fokos szögben tartott puskából kilőve is 1300 méterig repülhet. Persze, ez nem azt jelenti, hogy egészen addig balesetveszélyes marad, de Zsiga gróf ugyebár 270 lépésről túzokot zsákmányolt vele. Arról nem is beszélve, hogy netán a zászlórúdhoz érve, azon könnyen eltérülhetett volna. Ilyen téren – sajnos – „világbajnok” a .22 Long Rifle; elég könnyen „gellert kap”, s ki tudja, merre süvít tovább.

A fegyver elhelyezve a múzeum lépcsőfordulójában

A világutazó vadászíró addig-addig passziózott lelkesen a huszonkettesével, amíg csak be nem borult a világ. Katonabakancsok alatt nyögött Európa. Amikor pedig véget ért az immár második világégés, hazánk Szovjet felségterületté vált. Széchenyi rangját és vagyonát vesztette, elvették az összes vadászpuskáját. Fegyvertelen, siralmas évek következtek. Majd miután rehabilitálták, a könyvei megint megjelenhettek, 1960-ban újra Kelet-Afrikában járt. Ezúttal a Magyar Nemzeti Múzeumnak gyűjtő csapat tagjaként, mely tudományos expedició fegyverzetében, a „nagy” puskák mellett – talán nem véletlenül – akadt egy kis .22-es Walther is. Ez azonban már alighanem újabb mintájú lehetett, talán az ún. M. KKJ, ami 1953-ban jelent meg a jól felszerelt vadászboltokban.

Később lett egy saját huszonkettese is. Amikor a házaspár a 60-as évek legelején Ausztriában időzött , betértek a bécsi Graben sarkán lévő vadászboltba, ahol a grófnak nagyon megtetszett egy jó fogású, könnyű .22 Long Rifle kaliberű Anschütz kisgolyós. Menten megvette, és egyszerűen hazavitte, majd rendőrségi engedélyt kért és kapott rá. Ez a kisgolyósa élete végéig megmaradt. Halála után özvegye ezt a kispuskát a Madártani Intézetnek ajándékozta, később azonban átkerült a Természettudományi Múzeum birtokába. Feltétlenül megemlítendő a .22-esek vonatkozásában ritkaságnak számító kétbillentyűs, gyorsítós elsütőszerkezete. Ez pontosan olyan megoldású, amit Széchenyi a legjobban kedvelt. Bizonyára az a szerkezeti megoldás is hozzájárult ahhoz, hogy nagy vadászunknak a bécsi boltban pont ez a kispuska tetszett meg.

Kovács László

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*