fbpx

Tragikus vadászbalesetet okozott a vállon lógó puska

0

Emberölés bűntette miatt tartóztatták le a vadászt, aki egy vaddisznóhajtáson véletlenül lelőtte barátnőjét. A 69 éves férfi volt a terület vadásztársaságának elnöke, akik nem messze otthonuktól a franciaországi Goudelin közelében szerveztek disznóhajtást

A nyomzóhatóság forrása szerint a csapat épp egy kukoricaföldön haladt át, amikor a férfi vállán lógó fegyver elsült, és a golyó eltalálta a mögötte haladó partnerét. A lövés a szíve fölött érte a 67 éves nőt, akit kórházba szállítottak, azonban életét már nem tudták megmenteni.

Jelenleg is zajlik a nyomozás, egyelőre nem tudni, miért nem volt biztosított állapotban a fegyver. A férfit óvadék ellenében szabadlábra helyezték, azonban több ismerős is elmondta, hogy lesújtotta a tragédia – írta a Daily Mail.

Hasonló balesetek miatt Franciaországban (és még sok más országban) a vadászat kérdése érzékeny téma. Éppen ezért fontos, hogy fokozottan figyeljünk egymásra a társasvadászatokon, hiszen elsősorban rajtunk múlik a balesetmentes vadászat. Többeknek rossz szokása, hogy a fegyverkezelés biztonságosságára csak lövés közben figyelnek. Vigyázzunk egymás testi épségére!

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*