fbpx

Helyzetkép a fácántelepről

0

Infláció, magas energiaárak, drágulás. Már-már közhelynek számítanak és minden gazdasági ágazatot érintenek, nem kímélve a vadgazdálkodást sem. Mivel az apróvadhajtások már a küszöbön vannak, aktualitásként Perjési Nándorral, a Perjési és Társa Kft. fácántelepének ügyvezetőjével beszélgettünk a kilátásokról, például, hogy mennyire kell majd a zsebünk mélyére nyúlni a jövőbeni apróvadazásokon.

Az ügyvezető elmondta, cégüket idén még nem érintették az energiaár-emelkedések, mivel a keltetéshez szükséges erőforrásigény megszűnt a júliusi hónappal, ez sokkal inkább a jövő évben fog problémákat felvetni az ágazati szereplőknek. Ennél sokkal inkább a takarmány és vitaminok ára az, ami drágító tényező volt a tenyésztésben, mivel ez fedi le a költségek körülbelül 50 százalékát. Ráadásul ez a drágulás nem is idén kezdődött, és továbbra is csak emelkedik.

Éppen ebből az okból kifolyólag már egy éven belül is drágul a fácán ára, ami júniusban csak 1300 forintba került, augusztusban már 200 forinttal drágább volt. Ez azt idézi elő, hogy a társaságok, tartva a veszteségességtől felhagynak a fácánneveléssel, vagy tovább értékesítik az általuk az már meglévő kapacitással felnevelt fácánt. Azonban, ahogy azt Nándor blogbejegyzésében is leírta, egy jogosult feladata épphogy a vadásztatás lenne a továbbadás helyett.

Ez pedig olyan tendenciát idéz elő, hogy az emelkedő árak miatt nyáron pánikszerűen vásárolnak előnevelt fácánt, majd a vadászidényekben újfent pánikszerűen szeretnék eladni a nevelt fácánokat a vadászatszervezés helyett. Éppen ezért a fácántelepek a nagy igény miatt nyáron túl vannak terhelve a többletkereslet miatt. Majd a téli időszakban kialakul a többletkínálat, és tulajdonképpen ugyanannyiba kerül a téli vadászkész fácán, mint a nyári előnevelt. Így a nevelés során keletkező takarmányköltségek a jogosult nyakán maradnak. Ennek a pénznek a pótlása pedig vadásztársaságok költségvetési vitáinak termékeny táptalaja.

A jövő év az ügyvezető szerint még további 40 százalékkal fogja drágítani a fácánnevelést, így aki nem készült fel alternatív (pl. megújuló) energiaforrásokkal vagy nincsenek stabil külföldi felvásárlói, roppant nehéz helyzetben találhatja magát. Aki nem tud hatékonyan magas minőséget előállítani, hátrányba kerül.

És hogy a vendégvadász mennyi pénzért élvezheti az fácánvadászatot? Nos, ezt nyilván társasága válogatja. A Perjési és Társa Kft. tavaly 2700 forintért értékesítette a nevelt fácánokat, míg ez idén 5000 forintra rúgott. Ha pedig egy jogosult idén is a tavalyi arányokkal értékesíti a madarat, érdemes ezekből a számokból kiindulni.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*