fbpx

Lezajlott az OMVK Küldöttközgyűlése

0

A november 18-án megtartott közgyűlés fő témáját a jövő évi költségvetés képezte. A rendezvény nagyon népszerű volt, annak ellenére, hogy a legtöbb területen javában zajlik a főidény, a 290-ből 156 országos küldött vett részt – számolt be az OMVK a hivatalos honlapján.

Az eseményen Dr. Jámbor László köszöntője után elmondta, az őszi közgyűlésre az Alapszabály technikai módosítása miatt volt szükség, ugyanis a dokumentumban a ,,megyé”-ket ,,vármegyék”-ké kellett változtatni, de ezzel együtt megragadták az alkalmat a jövő évi költségvetés tárgyalására is. Ez azért is hasznos, mert a körülmények változása tavasz óta igényli a teljes 2023-as költségvetés meghatározását, hogy a következő évet már ezen tényezőket figyelembe véve kezdhessék.

Változás történt a források elosztásában annyiban, hogy a vadászjegyekből befolyt összegeket egyes területi szervezetek és a központ között más arányban osztják el. Ennek oka, hogy a lehető legminimálisabb veszteség mellett biztosítsák a feladatok teljes körű ellátását. Összességében a bevételek 50,3%-a a területi szervezeteknél marad.

A központi forrásokból a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum fenntartására 300 millió forintot kell elkülöníteni – túlnyomórészt az Országos Vadgazdálkodási Alap terhére -, mivel eddigi tudomásunk szerint a magyar állam 2022 végéig biztosít csak forrást a múzeum számára. A küldöttek abban is megegyeztek, hogy amennyiben megérkezik az összeg, azt a kamara vezetése közgyűlési határozat nélkül átcsoportosíthatja azt az Alapra és a Hivatásos Vadászok Eszközbeszerzési Programjára.

A kiemelt kamarai célok továbbra sem változtak, ezek az ,,Ismerd meg a vadászokat” ifjúságnevelési program, melynek része például a Kisvadász kiadvány is. Emellett támogatást nyerhetnek a hivatásos vadászok szakmai felkészültségét és munkafeltételeit javító programok. Továbbá rendelkezésre állnak források a jövő évi, Komárom-Esztergom megyében tartandó Országos Vadásznap megvalósítására is.

A kamara összegzése szerint a küldöttközgyűlés óvatosan tervezve fogadta el a jövő év pénzügyi tervezésének sarokköveit, ugyanakkor a jövő évi Küldöttközgyűlés előtt továbbra is ott a lehetőség, hogy módosítsa a költségvetést.

További részletek elérhetőek az Országos Magyar Vadászkamara honlapján.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*