fbpx

Vadászattal a traumák ellen – alternatív megoldás a PTSD kezelésére

0

Rendhagyó megoldást nyújt a tengerentúli The Veteran Hunters szervezet a PTSD-vel, azaz a poszttraumás stressz szindrómával küzdő bajtársainak. Céljuk a szolgálat közben elszenvedett traumák gyógyítása azzal, hogy bevonják a veteránokat a természet, és a vadászat világába egy új közösség teremtésével.

A szervezetet kanadai veteránokból lett önkéntesek működtetik, akik önmaguk is átestek a szindrómán. Ahogy bemutatkozásukból is kiderül, vadászatszervezéseik célja, hogy a résztvevőkkel megismertessék a természetjárás lélekre gyakorolt pozitív hatásait, amelyet úgy szeretnének még hatékonyabbá tenni, hogy a résztvevők mindeközben együtt tölthessék idejüket hasonló hátterű emberekkel.

Ahogy írják, a természet-beli lét ráveszi az embert, hogy figyelemmel legyen környezetére, és a vadászattal az ember önmagát is jobban megismerheti.

Szervezetük már több mint 400 veteránnak, és hasonló traumában szenvedő embernek segített abban, hogy szolgálatuk után újra önmagukra találjanak életükben.

Todd Hisey, aki szintén részt vesz a szervezet rendezényein, elmondta, fiatalon csatlakozni a hadsereghez jó időre meghatározza az életet, leszerelés után azonban ez múlttá válik, és sokszor nehéz ismét beilleszkedni. Elmondta, a vadászat lehetőséget ad neki, hogy valamit szolgálhasson, és eközben ételt is biztosít vadhúsból a családja asztalára. Hozzátette még, a vadászat velejárója, hogy bár mindig nem lehet zsákmányolni, élményekkel minden alkalommal gazdagodhat az ember.

A szervezők a vadászatokkal kapcsolatban úgy tartják, a hangsúly nem a lövésen van, sokkal inkább a kialakult közösségen, amivel értéket teremtenek az emberek számára.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*