fbpx

Fácánárak jövő évre

0

Az elmúlt napokban hírlevélben küldte ki a Perjési és Társa Kft. a 2023-as fácán árjegyzékét. Ez azért lehet érdekes bármely vadásztársunk számára, mivel a fácán a legnagyobb számban terítékre hozott vadfajunk, s ezáltal talán a legtöbben élnek is a fácánvadászat adta lehetőséggel.

De nézzük is, hogy mivel számolhatunk ebben az évben, ha szeretnénk fácánvadászatra menni! Először is el kell dönteni, hogy természetes körülmények között nevelődött, úgynevezett „vadmadárra”, vagy nevelt madárra puskáznánk inkább. Persze nem is lehet kérdés, hogy a legtöbben a magasan szálló vadfácánt részesítenék előnyben, azonban ez kevés helyen van akkora létszámban, hogy egy közepes lövőnek is legyen esélye terítékre hozni néhányat, valamint az ára is messze megelőzi a nevelt madárét. Vannak olyan jogosultak, akik 35-50 eurót kérnek a terítéken lévő madárért. Ez egy átlagosan 400 forintos árfolyamon számolva is 15-20.000 forint környékén mozog.

Azonban a nevelt madárra talán nagyobb a kereslet, hiszen akik netán komolyabb teríték mellett vennék le a kalapot, sőt, még a lőtudományuk sem mondható professzionálisnak, azok számára ez a lehetőség marad. A jelen árjegyzék szerint a felnőtt, tehát a 20 hetes kort meghaladó madárért vegyes ivarban nettó 5 500, míg a színtiszta kakasból álló „rakományért” nettó 6 500 forintot kell leszurkolni madaranként. Ez azonban a jelenlegi ár, ugyanis az árlistában az apróbetűs rész tartalmazza, hogy a felnőtt madár árát véglegesen majd augusztusban határozzák meg száz százalékosan.

Ez persze érthető, hiszen, ha a tavalyi évhez hasonló árrobbanás következik be a takarmányok vagy az energia terén, akkor ezt a végtermékben kompenzálni kell.

Lényeg a lényeg, hogy a nevelt madár sem lesz olcsóbb bruttó 8 000 forintnál. És ez még csak a madár! Tehát, ha egy szervezett bérvadászatot nézünk, ahol erre az összegre még rájön a hajtók, kutyások, gépjárművek költsége és persze a jogosult haszna is, akkor leginkább 9.000 – 14.000 forint között várható madaranként a vadászat költsége. Ez persze sok mindentől függ, azaz kifizeti-e a kihelyezett madarakat a bérvadászok csoportja, vagy a terítéken lévő fácán után fizetnek? Mennyi a hajtó, mennyi a kutyás, és még sorolhatnánk. Ezek az árak persze az idei évben sem voltak alacsonyabbak, s ha netán idén is így maradnának, annak csak örülnünk kell.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*