fbpx

Tavaszi vadászat

0

Nem az én ötletem, már mások is mondták – legutóbb pedig illusztris írónk, Balkay Adolf ,,Az erdei szalonka tavaszi vadászata” című cikkében, a Vadászlap idei 7. sz. füzetében -, hogy tavasszal a szalonkát csak lesből, húzáson lőjük, és se vizslával bokrászva, se hajtva ne vadásszuk. Mondták már ugyan többen azt is, hogy a szalonkát tavasszal egyáltalán ne lőjük, mert amikor a szalonka márciusban nálunk vendégszerepel, akkor tulajdonképpen nászúton van, mézesheteit éli, párosodik, és ilyenkor nem szabad lőni.

No de ki tudna lemondani arról a régi hagyományos vadászati élvezetről, melyet a tavaszi szalonkales nekünk nyújt? Hiszen ugyanilyen érveléssel le kellene mondanunk a dürgési időben a fajdkakasok vadászatáról is! De aminthogy a dürgési időben nyugodtan lőjük a fajdkakasokat, tudva azt, hogy marad a tyúkok számára még elég tenyészkakas, éppúgy nyugodtan lövöldözhetjük tavasszal a húzó szalonkát is, mert a szalonkáknál a hím az, mely esténként pisszegve-karrogva röpköd.

A tapasztalat is azt mutatja, hogy a húzáson lőtt szalonkáknak legalább 90 százaléka hím. Ellenben bokrászva és hajtásban egyformán lövünk hímet is, tojót is, azért én nagyon egyetértek azokkal, akik azt tartják, hogy a szalonkát, ezt a kedves, szép és nemes vadat ily módon ne pusztítsuk. Ne igyekezzünk a tavaszi szalonkákból nagyszámú rekordterítéket összelődözni. Megéri a szalonka, hogy különb elbánásban részesítsük, mint például a foglyot, és így vadászatát is magasabb színvonalra emeljük. Tehát tavasszal ne lődözzük a szalonkát fogoly módjára tucatonként, bokrászva, hajtatva és mindenáron, hanem elégedjünk meg avval a néhány darabbal, melyet az oly kedves, hangulatos esti leseken lőttünk. Mert a természet szépségeit átérző és élvezni tudó vadásznak sokkal nagyobb élvezetet és örömet kell hogy szerezzen az esti húzáson lőtt egy darab szalonka, mint a hajtásban lőtt tíz!

Hiszen oly kedves, hangulatos dolog egy tavaszi esti les, amikor áhítatos csendben egymagunk kint állunk az erdőben, és várjuk a hosszú csőrű madarat! A nap már lenyugodott, de az erdő még tele van állati élettel és hangokkal. A bokrok közt mindenféle rigók fütyörésznek, és ide-oda röpködnek, fácánkakasok nagy lármával repülnek fel a fákra, és helyezkednek el éjszakai alvásra. Valahonnan messziről egy róka vonyító ugatása hallik, és egyszerre csak a közelben, a sűrű vágásban egy őzbak megugrik és ijedten, hangosan bekeg néhányat.

De nem sokáig tart e hangverseny! Amint lassan alkonyodik, a madarak elhallgatnak, s nemsokára teljes csend támad. Most azután a vadász feszült figyelemmel hallgatódzik, mert tudja, hogy itt az ideje, amikor a szalonka fölrebben, és esti útjára indul. Egyszerre csak felhallik, és lassan közeledik a várva várt hang: ,,pszt-korr-korr”. Olyan furcsák ezek a hangok, hogy betűkkel leírni őket nem lehet! Mind közelebb jő a ,,pszt-korr-korr”, és egyszerre csak megjelenik a fák kopasz ágazata felett különös, könnyed, lebegő, félig madárhoz és félig pillangóhoz hasonló repülésével a szalonka. A kedves látványban azonban csak egy pillanatig gyönyörködünk: egy durranás, és a szalonka lefordul. Megkönnyebbülten lélegzünk fel: sikerült, megvan!

És a vizsla, mely eddig mozdulatlanul és ugyancsak fülelve ült gazdája mellett, és látta a szalonkát esni, egyenesen odaugrik a sűrűbe, és mindjárt hozza is a nagy szemű, hosszú csőrű  madarat. Mi pedig gyorsan töltünk megint, és reménykedve várjuk a következőt, mert máris megint hallatszik valahonnan messziről a ,,pszt-korr-korr”.

Nem, erről az élvezetről nem akarunk lemondani, sőt éppoly kevéssé mondunk le róla, mint akár a fajdkakasoknak a dürgési időben, akár a szarvasbikáknak a bőgési időben való vadászatáról! De éppen azért, hogy erről a nagy élvezetről, melyet a tavaszi szalonkahúzás nekünk nyújt, ne kelljen a jövőben se lemondanunk, hogy a mi erdőnk oly szívesen látott tavaszi vendége ki ne pusztuljon, elégedjünk meg a húzáson lőtt szalonkákkal, és se bokrászva, se hajtva tavasszal ne vadásszuk őket!

Az első vadászati alkalom tavasszal a szalonkahúzás! Azután április elsejével beáll a lehetősége az őzbak lövésének is. Azért mondok csak lehetőséget, mert bár a törvény április 1-jével kezdődőleg megengedi már az őzbakok lelövését, mi mégis csak akkor lőjük meg az őzbakot, ha már érett az agancsa. Éretlen, szőrös, puha agancsú bakot lőni nem vadászhoz méltó dolog! Mennél később lőjük meg az őzbakot, annál szebb agancsot kapunk; de egyes vidékeken majdnem minden esztendőben már április első napján is akad egy-két érett agancsú bak. Akinek tehát jó szeme vagy jó látcsöve van, és képse az élő bakon nagyobb távolságra is megállapítani az agancs minőségét, az április 1-jén esetleg már pályázhat őzbakra.

A szalonkavadászattal kapcsolatban márciusban már figyelemmel szoktam kísérni az őzbakokat is, és ismételten alaposan szemügyre veszem őket, úgyhogy április 1-jén rendesen már tudok két-három olyan bakot, mely már leverte, ledörzsölte agancsáról a szőrös bőrfoszlányokat, és tiszta, érett agancsa van. És ha azután egy-két hétig nem is lövök őzbakot, régi szeszélyem április elején a rendesen már utolsó szalonkák mellé az idény első őzbakját is meglőni. Ez már néhányszor sikerült, így 1912. április 1-jén is; az akkor lőtt őzbak bár csak vellás agancsa mégis már tiszta, sőt szép barna is volt. Az idén is sikerült április első napján délután egy már régen kiszemelt erős nyolcas bakot, és egy órával később húzáson két szalonkát lőnöm.

De nem minden évben lőhetjük ám meg április 1-jén sem a szalonkát! Ha nagyon enyhe, meleg az időjárás, a szalonkák korábban továbbállnak. Mert a szalonkák tavaszi húzásának jelenségei nem ugyanazok minden esztendőben, és mert főleg az időjárástól függnek. Az egyik esztendőben korábban, a másikban később jönnek, és néha rövidebb, néha hosszabb ideig maradnak nálunk. Vannak jó esztendők, melyekben sok a szalonkánk, viszont vannak gyenge esztendők is, melyekben alig látunk hosszú csőrű vándorainkból néhány példányt. A Dunántúlon, Vas megyében szoktam eddig minden tavasszal a szalonkát lesni. Ott például tavaly rövid ideig tartott a húzás, de igen jó volt: március 15-én látták az erdőőrök az első szalonkát, 20-án este négy darabot lőttem, aztán volt egy-két olyan este, melyen egy helyről húsz-huszonöt húzó szalonkát láttam; de április 1-jén már nem láttunk egyet se. Az idén ugyanott sokkal gyengébb volt a húzás, de sokkal tovább tartott. Az első szalonkát március 17-én láttam, aztán minden este láttam három-négy darabot, míg az utolsót április 16-án láttam és hibáztam el. A legkorábbi szalonkalövésem ugyanott 1910-ben volt, amikor is február 26-án láttam az első szalonkákat, és másnap, február 27-én már lőttem is kettőt.

E megfigyeléseim azonban csak egy területre vonatkoznak, és lehet, hogy más vidékeken mások voltak a jelenségek. Így például tavaly nagyon feltűnt nekem, hogy míg Vas megye délkeleti részében, sík erdőben április elején már nem láttunk szalonkát, addig a sokkal délibb fekvésű Szlavóniában, a rajíci kincstári erdőben, ahol őzbakokra cserkeltem, jóval később, április 10-15-e körül még javában húztak a szalonkák.

Az idei tavaszi szalonkahúzás már elmúlt, és megint egy egész esztendőnek kell eltelnie, míg az erdő tavaszi hangjai között a szalonka szava, a ,,pszt-korr-korr” is kihallik. De addig nemigen gondolunk vele, mert más vadászati örömökkel leszünk eltelve. Most a fajdkakasokra és az őzbakokra kerül a sor. Annyit már sikerült megállapítanom, hogy a Vas megyei őzbakok az idén nagyon jól raktak fel. Az ország többi részére nézve pedig vadásztársaimnak hasonló jókat kívánok!

Nadler Herbert

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*