fbpx

Vadászokra támadt, eljárás indult ellene

0

Gyakran fordul elő, hogy a vadászok az erdőt járva összetűzésbe keverednek más erdőjárókkal. Főként persze akkor, ha valamilyen törvénytelenséget észlelnek, ami ellen fel kell lépniük.

Így járt egy Dunaszentmiklós közelében gazdálkodó vadásztársaság két hivatásos vadásza is, akik március 27-én délután nem fegyveres orvvadászba, hanem az agancsokat gyűjtő B. Lajosba botlottak. Mivel ez a tevékenység tilos, azonnal felszólították a férfit, hogy adja át nekik a gyűjtött agancsokat.

B. Lajos, tudomásul véve, hogy lebukott, ahelyett, hogy együttműködött volna az őt tetten érő vadőrökkel, rájuk támadt. A támadó kést rántva fenyegetőzött, majd szerencsére inába szállt a bátorsága, és az agancsokat hátrahagyva inkább távozott, így nem történt személyi sérülés.

A rendőrök, amint tudomást szereztek az esetről, elindultak, hogy felkutassák az elkövetőt, akit szomódi otthonában elfogtak. A férfi sem ekkor, sem a rendőrségen, kihallgatása során nem tagadta tettét. Elmondta, hogy rendszeresen járja az erdőt elhullott agancsok után kutatva. Azt is bevallotta, hogy rátámadt az őt tetten ért vadászokra.

B. Lajos ellen felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt indult eljárás a Tatai Rendőrkapitányságon – írja a rendőrség közleményében.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*